Grant alig győzi kivárni lehetőségét

Lehet, hogy Lee Grantnek "sokáig kellett várnia" első mérkőzésére kezdőként a Manchester Unitedben, de a 36 éves kapus minden egyes pillanatát ki fogja élvezni, azzal együtt, hogy szeretné megőrizni a Vörös Ördögök remek védelmi mutatóit is az Európa-ligában.


Grant tétmérkőzésen ma először kezdhet a United kapujában, és csak ez lesz a második mérkőzése a manchesteriek mezében, miután tavaly szeptemberben, második félidei csereként debütált egy Derby County elleni Ligakupa összecsapáson.

 

Mivel a Manchester United már biztosította továbbjutását az Európa-liga csoportköréből, Ole Gunnar Solskjaer egy fiatalokkal teletűzdelt kerettel utazott el Astanaba, emellett pedig úgy döntött, hogy sűrű decemberi programjukat megelőzően otthon hagyja első és második számú kapusát is David de Gea és Sergio Romero személyében. Ez pedig megnyitotta az utat Grant csapatba kerüléséhez, aki már alig győzi kivárni a pillanatot.

 

"Ez a mérkőzés hatalmas jelentőséggel bír számomra. Már nagyon hosszú ideje vártam erre. Nagyon izgatott vagyok ettől a lehetőségtől, büszke pillanat lesz számomra" - kezdte a MUTV-nek.

 

 

"Ideigazolásom után elég gyorsan belekóstolhattam egy kupamérkőzésen abba, hogy milyen itt szerepelni, de azóta elég sokat kellet várnom a folytatásra. Nagyon izgatott vagyok már, alig várom, hogy kimehessek a pályára."

 

"Alapvetően az a szerepem, hogy napról-napra a másik két kapus [De Gea és Romero] munkáját segítsem. De természetesen professzionális szempontból a lehető legmagasabb szinten kell tartanom a képességeimet és lehetőséget adni magamnak arra, hogy ha hívnak, akkor ott lehessek a csapatban. Mivel erre bármikor sor kerülhet, ezért folyamatosan készen kell állnom."

 

"Lesz bennem egy kis idegesség [csütörtökön], de nem hiszem, hogy legyen szó akármilyen karrierről, ez az érzés elmúlhat. Ez mutatja szerintem azt, hogy készen állsz és remélhetőleg szép munkát tudok végezni majd este."

 

Grant előtt számos erőtől duzzadó fiatal reménység foglalja majd el pozícióját a pályán, Solskjaer pedig már el is árulta, hogy Ethan Laird, Di'Shon Bernard és Dylan Levitt személyében három újoncot biztosan avatni fognak majd Kazahsztánban.

 

"Ez nagyszerű üzenetet hordoz mindenki számára, az U9-es csapattól az U23-asig a klubnál, és erre a mérkőzésre mindenki büszkén fog tekinteni. Azok a játékosok, akiket most elhoztunk magunkkal, készen állnak a játékra és ez most egy lehetőség lesz számukra. Kiérdemelték a teljesítményükkel, hogy erre a mérkőzésre a felnőtt csapat keretéhez tartozhassanak. Többen közülük már több hete vagy hónapja tagjai a felnőtt keretnek, éppen ezért izgalmas nap lesz ez mindenki számára a klubnál."

 

 

Grant cseréje ezúttal a 19 éves Matej Kovar lesz, akit nagyra becsül a 36 éves portás.

 

"Ő egy kiváló reménység."

 

"Élvezem a vele való munkát, remek srác, aki nagyszerű hozzáállással rendelkezik. Fiatal kapusként ezt saját magam is megtapasztaltam; nem könnyű az út az áttörésig és a felnőtt csapatban való bemutatkozásig, különösen egy ilyen méretű klubnál. Úgyhogy még rengeteg munka vár rá, de számomra nagyszerű benyomást tett és szerintem nagy jövő előtt áll."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!