Scholes: Majdnem az Evertonhoz igazoltam

Az angol legendát első visszavonulása után nem sok választotta el, hogy liverpooli kékként térjen vissza.


Paul Scholes a United együttesében töltött 17 éves pályafutását 2011-ben zárta le.

 

Azonban rövid ideig bírta profi futball nélkül, így az akadémiánál betöltött edzői pozícióból Sir Alex Ferguson 2012 januárjában reaktiválta.

 

A 36 éves Paul úgy döntött, megpróbálja folytatni, amit nem akart nagydobra verni.

 

Ferguson végül megnyitotta a lehetőséget a középpályás számára, a közönségkedvenc pedig újra csatlakozhatott a Vörös Ördögökhöz, de csak azután, hogy a Goodison Parkba való igazolása már képbe került.

 

"Miután szögre akasztottam a cipőt, szeptemberben csatlakoztam Warren Joyce-hoz az U-23-as keretnél, velük edzettem mindennap" – mondta a 66-szoros válogatott.

 

"Annyira voltam fitt, mint bármikor máskor egy négy hónapos kihagyást követően. Bebizonyosodott számomra, hogy csak egy kis szünetre volt szükségem, ezért szóltam Warrennek, hogy újra focizni akarok."

 

"Nem érdekelt, hol, csak pályán akartam lenni. Nem gondoltam volna, hogy a Unitednél továbbra is számítanak majd rám. Phil Neville szóba hozta, hogy menjek az Evertonhoz, mert ott biztosan megkapnám a lehetőséget."

 

"Sosem akartam az Old Traffordtól távol rúgni a bőrt, de ha más opció nem állt volna fent, akkor talán igent mondtam volna egy esetleges felkérésre, nem tudom."

 

Paul egy Manchester City elleni FA-kupában játszott derbin került rivaldafénybe, és tért vissza újabb 18 hónapra a profik közé, amit aligha tippelt volna meg bárki. Hogy titokban tartsa szándékát, saját magának kellett beszereznie a cipőjét.

 

 

"A következő lépést Mike Phelan irányába kellett megtennem, Fergie jobbkeze felé. Reggel fél nyolc lehetett, mikor beszéltem vele, nagyon izgultam előző este, hogy mit gondol majd a felmerült ötletről."

 

"Végül már csak egy ember véleménye számított, a legfontosabbé. Amint végeztem Mickkel, kopogtattam a menedzsernél."

 

"Elmondtam, hogy fittnek érzem magam és készen állok. Erre azt kérdezte, a Unitednél maradnék vagy pedig máshova mennék?"

 

"Nem volt kétségem afelől, hogy a klubnál szeretnék maradni. Azt mondta, rendben, összehoz nekem egy szerződést. Mindez 5 percen belül történt meg."

 

"Felhívta David Gillt, majd másnap újabb 6 hónapra írtam alá."

 

"Rögtön betett a City elleni keretbe. Megkért, hogy senkinek se szóljak, így a játékosoknak sem volt fogalma az egészről."

 

"A feleségem tudott róla, és talán még édesapámnak súgtam meg, de senki más nem értesült a hírről."

 

"Elutaztunk a meccsre, mezem volt, viszont cipőt nem kaptam, mivel nem tudták, hogy játszani fogok."

 

"Ha a Nike-tól kértem volna egy párt, tudták volna, hogy készül valami. Ezért elmentem a közeli JJB-be, ahol 40 fontért beszereztem egy csukát, amit akkor elég borsos árnak véltem!"


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!