Ole SAF szavaira emlékezett vissza Cavani kapcsán
A skót egy régi mondása jutott eszébe Solskjaernak a csatár Soton ellen mutatott játékáról.
Az uruguayi csereként szállt be, majd adott gólpasszt és fordította meg az eredményt két remek fejessel a United javára, amelynek köszönhetően az együttes klubrekordot állított fel a Premier League-ben sorozatban 8. idegenbeli győzelmével.
Solskjaer természetesen elégedett volt játékosa teljesítményével.
"Edinson nagyszerű hatással volt a csapatra" – mondta a menedzser a meccs után.
"Hatékony és intelligens befejező, a tizenhatos ura. Képes leválni és megelőzni őrzőjét. Néha jól beválnak a cserék, a St. Mary’s-ben is így történt."
Cavani kiváló produkcióját követően arról kérdezték az edzőt, mennyiben látja egykori önmagát El Matadorban, aki a padról beállva mindösszesen 60 percnyi játékidő alatt 3 találatot jegyez.
"Különböző típusú játékot képviselünk" – magyarázta a norvég, mielőtt egy kicsit csipkelődött volna Edinson cipőproblémáival kapcsolatban.
"Andy Cole-hoz hasonlóan mozog a büntetőterületen belül, elképesztően éles a boxban, csodálatosan érkezik a labdákra. A felkészültségét illetően biztosan nem rám üt, mivel én mindig cipővel a lábamon álltam az oldalvonal mellett, ő viszont egy kicsit megvárakoztatta a nagyérdeműt."

Különösen a csatár góljainak minősége nyerte el Ole tetszését. Arra emlékeztette őt, amit Sir Alex Ferguson mondogatott neki pályafutása során.
"Néha extrát kellett nyújtani a befejezésnél, akár egy utolsó passzal vagy egy csellel, amivel elkápráztatunk mindenkit" – folytatta a szakember.
"Edinson nagy tapasztalattal bír, rengeteg gólt lőtt már, hosszú ideje rúgja a bőrt. Annyiszor volt már ehhez hasonló helyzetben, ugyanilyen mérkőzésállásnál, ugyanilyen gólokat szerzett... Pontosan tudja, hová kell befutnia, a legjobb bajtársa a kapu előtt pedig az, amit Fergie mindig emlegetett nekem, a terület. Hihetetlen időzítéssel képes berobbanni az üres területekbe."
Solskjaer örül, hogy a 33 éves labdarúgó versenyhelyzetet teremt támadói között, valamint tapasztalt és számos alternatíva nyílik meg vele.
"Egy topcsatár összes kvalitásával rendelkezik, emellett remek ember" – magyarázta Ole.
"Nagyszerű karrier van mögötte, magas számban vágta a gólokat, akárhol szerepelt. Profi módon készül az edzéseken, a táplálkozásra is ügyel a találkozók előtt és közben. Tehát meglepett, hogy nem volt rajta megfelelő csuka a második játékrész kezdetekor. Újabb előny számunkra, hogy vérbeli centerünk van, Lukaku óta ezt nem igazán mondhattuk el. Anthony, Marcus és Mason más típusú támadók. Sok lehetőséget tartogat még Edinson."
Szerdán a gólzsák korábbi kenyéradója, a PSG látogat az Old Traffordra, a Vörös Ördögöknek pedig csak 1 pontra van szükségük ahhoz, hogy a legjobb 16-ba kerüljenek.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Edinson Cavani
Ole Gunnar Solskjaer
Sir Alex Ferguson
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |