Pogba: Csapatjátékos vagyok

A francia magabiztosan hagyta el a pályát a West Ham elleni sikert követően.


Paul Pogba nagy szerepet vállalt a Kalapácsosok otthonában hátrányból megfordított győzelemben.

 

A 6-os boldogan nyilatkozott a lefújás után az MUTV-nek.

 

Paul, mi volt az oka a merőben ellentétes játékot hozó félidőknek?

"Szerencsére ez a futball. Tudjuk, javítanunk kell, hogy kiegyensúlyozottabbá váljunk. Nem akarunk mindig az eredmény után rohanni, már a kezdő sípszótól irányítanunk kell. Az eredmény pozitív, de sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek, amit meg is mutattunk a második félidőben, és az állás rögtön a javunkra billent. De maradjunk derűlátóak a siker után, mert ezek vagyunk igazából mi."

 

Ez volt az ötödök idegenbeli siker ebben a szezonban, mindegyik alkalommal hátrányból jöttünk vissza. Ez a keret minőségéről, illetve a csapatszellemről tesz tanúbizonyságot?

"Nem tudom, talán szeretünk gólt kapni, mindenesetre nem értem. Ezen dolgoznunk kell, a vége azonban ismét nagyszerűen alakult számunkra, és ez a legfontosabb, hogy megfelelően reagáltunk. Még akkor is, ha tudjuk, ennél sokkal jobbak vagyunk. Győztesen jöttünk ki ezekből a találkozókból, ez az igazi karakterünk."

 

A gólod visszahozta a Unitedet. Mire emlékszel belőle?

"Dean labdája egy kicsit… Nem voltunk biztosak benne, hogy kint volt, vagy pedig bennmaradt, de utána mentünk. Láttam, hogy Bruno befelé tör, én üresen érkeztem. Az első lövésemnél nem sikerült rendesen eltalálni a labdát, de másodjára bement, aminek örülök, mert rögtön betaláltam, miután visszakerültem a kezdőbe. Magabiztos vagyok, fizikálisan is előrébb tartok."

 

A gól után a lelátó felé mutogattál. Milyen érzés újra közönség előtt futballozni?

"Remek, mert az első lövésemnél… Szóval pozitív nyomásként éltem meg a nézők reakcióját. Szeretem ezt a fajta nyomást. Pompás érzés volt, még ha az ellenfél szurkolói előtt is játszottunk. Nagy különbséget jelent hallani a tömeget a lelátókról. A foci szinte nem is foci szurkolók nélkül. Persze az, de az üres stadionokban nem érezni a szeretetüket."

 

A gólod visszahozta a Unitedet. Mason gólja és Mata gólpassza is nagyszerű volt, hirtelen minden megváltozott…

"Elkezdtünk játszani úgy, ahogy igazán szeretünk. Emlékezzünk vissza, mi történt a Lipcse ellen. Két-két érintés, majd lövés. Rashy gólja egyérintők után született, gyönyörű volt. Megvan bennünk ehhez a minőség, ezt kell nyújtanunk a meccsek kezdetétől fogva. A kapott gól után nehéz volt felállni, de erre is építkezve kell tovább haladnunk."

 

 

90 percet játszottál, több sérülésen és betegségen is túl vagy, hogy érzed magad most?

"Remek érzés újra a pályán lenni, a srácok is pazarok voltak. Hosszú ideig sérüléssel bajlódtam, így nehéz volt visszaállni. Nem álltam készen fizikálisan, fáradtság gyötört. Lehozni egy teljes 90 percet, majd utána sorozatban a többit... ez hatalmas különbség. Kezdek visszatalálni a megszokott ritmusomra. Jól éreztem magam, képes voltam kontrollálni a játékot. Ezt szeretem, mikor önmagam lehetek, és ez az, ami az együttes hasznára válhat. Csapatjátékos vagyok, az a legfőbb célom, hogy nyerjünk. Jól érzem magam a bőrömben, a csapat pedig motivált. Ezért jöttem ide, ezért akarok itt sikeres lenni."

 

Mennyit vett ki belőled a koronavírus, mint profi sportolóból?

"Furcsa, mert nehéz szavakba önteni, nem biztos, hogy megérti az ember, amíg nem éli át. Még edzésen sem volt minden rendben velem. Hamar kimerültem, kapkodtam a levegőt. Az idény első mérkőzésén nem tudtam futni. Beszéltem a menedzserrel, abban maradtunk, kezdek és meglátjuk, mi lesz. Aztán sokáig tartott újra felépíteni az állóképességemet, hogy igazán formába lendülhessek."

 

Fontos hét előtt áll a klub. Bajnokok Ligája-meccs, majd a manchesteri derbi. Jól gondolom, hogy önbizalommal mehettek neki ezeknek az összecsapásoknak egy ilyen győzelem után?

"Természetesen. Két hatalmas feladat vár ránk, tisztában vagyunk vele, hogy döntő fontosságú a Lipcse és a City elleni is. Vinnünk kell tovább a győztes mentalitásunkat."

 

Szóval ezt láthatjuk majd ezeken a mérkőzéseken is?

"Mindig. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kikapjunk, vagy elégedettek legyünk egy döntetlennel. Rossz vesztes lehet belőlünk maximum... Nyernünk kell, erről szól a Manchester United."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!