Pogba még a válogatott szünet előtt visszatérhet
Ole Gunnar Solskjaer abban reménykedik, hogy Paul Pogba a március végi válogatott szünetet megelőzően újra magára öltheti a Manchester United mezét tétmérkőzésen.
A francia középpályást azt követően, hogy február elején idő előtt el kellett hagynia a pályát az Everton ellen 3-3-ra végzett bajnoki mérkőzésen, combizom sérüléssel diagnosztizálták.
Kezdetben arról szóltak a hírek, hogy a Vörös Ördögök 6-osának csak maximum néhány hetet kell kihagynia, de később Ole Gunnar Solskjaer már arról beszélt, hogy februárban biztosan nem számíthat majd a világbajnok játékosra.
Most, hogy már márciust írunk, és bár Pogba még mindig nem térhetett vissza a felnőtt csapat edzéseihez, pedig kulcsfontosságú mérkőzések várnak rájuk a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt, Ole optimista, hogy valamikor újra számíthat rá együttesében, mielőtt a március 21-i, Leicester City elleni FA-kupa negyeddöntőt követően játékosai válogatott kötelezettségeikre utaznának el.
"Abban reménykedek, hogy igen. Mindenképpen" - válaszolta a norvég menedzser újságíróknak, amikor arról kérdezték, a United következő hat mérkőzésén ott lehet-e a csapatban Pogba.
"Ő nagyon pozitív. Nagyon keményen dolgozik és tudja, hogy amikor visszatér, akkor nem lesz arra két-három mérkőzésünk, hogy formába lendüljön, szóval keményen készül."
"Amikor olyan minőséggel rendelkezel, mint Paul, akkor az erőnléti állapot a legfontosabb - és a mentalitás. Tudod, hogy amikor a nap előbújik Manchesterben, akkor nincs miért panaszkodni."

Ole középpályán bevethető opciói bővültek vasárnap, amikor Scott McTominay sérüléséből visszatérve végig a pályán volt a Chelsea ellen 0-0-ra végződött bajnoki rangadón.
Donny van de Beek szintén visszatérhetett két hetes kihagyásából és a kispadon ült a Stamford Bridge-en.
A holland válogatott játékos nem lépett pályára a mérkőzés során és Solskjaer szerint valószínűleg akkor se fog játszani, amikor szerdán este a fővárosban, a Crystal Palace ellen lesz jelenésük.
"Még nem tart ott teljesen, ahol mi szeretnénk, vagy ahol ő szeretné" - tette hozzá.
"Kérdéses még a játéka a holnapi [szerda] napon."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Paul Pogba
Donny van de Beek
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló