Pogba az Európa-liga döntőjéről
A Manchester United középpályása, Paul Pogba válaszokat adott a szerdai Európa-liga döntőre, miután volt ideje átgondolni a csalódást keltő gdanski eredményt.
A csapatok 1-1-es döntetlent értek el egymás ellen az első 90 percben, majd gól nélküli hosszabbítást követően jöhetett a Vörös Ördögök számára vereséggel végződő büntetőpárbaj, melyben 11-10 arányban a Villarreal kerekedett felül, köszönhetően a kapus, David de Gea elrontott tizenegyesének.
Az Európa-liga vereség a döntőben egy olyan pirula, amit nehéz lenyelni, különösen egy olyan szezon után, ahol Ole Gunnar Solskjaer vezetésével fejlődést ért el a csapat, hiszen második helyen futottak be a bajnokságban, több góllal és ponttal, mint az előző idényben.
Pogba ezzel a Villarreal elleni döntővel 41. mérkőzésén lépett pályára kezdőként. Kezdetben jól is játszott Scott McTominay oldalán, később azonban a szélre lett kivezényelve, miután megpróbált a United utat találni az egyre jobban és makacsabbul védekező spanyol csapat kapuja felé.
Pault Daniel James váltotta a 116. percben és ezért nem tudott részt venni a büntetőpárbajban, de a cserét követően már bátorította és támogatta társait a dráma előtt.

A francia középpályás egy képet osztott meg a médiában profilján, ahol az estéről írta le véleményét, amiben azt fogalmazta meg, hogy a kupaéhséget, ami a vereséggel megmaradt, tovább kell vinni a következő szezonra.
"Kellett néhány nap, hogy reagálni tudjak a meccset követően" - írta Pogba követőinek.
"Természetesen, [én] mérges vagyok, hogy nem nyertük meg a döntőt, azonban a csapatunk emelt fővel megy tovább. Köszönjük az összes szurkoló támogatását. Sokkal erősebben fogunk visszatérni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Paul Pogba
Manchester United
Európa-liga
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |