Csapathírek a Brentford meccs előtt

A Manchester Unitedben az eddigiekhez képest is több potenciális hiányzó lehet, amikor a kedd esti, Brentford elleni Premier League összecsapásra készülnek.


Ralf Rangnick a szombati, Norwich City elleni idegenbeli bajnoki mérkőzést követően tartott hivatalos sajtótájékoztatóját a Brentford elleni összecsapást megelőzően, ahol abban reménykedett, hogy már számíthat Aaron Wan-Bissaka és Edinson Cavani játékára is. 

 

Csapata összeállítására azonban hatással lehetnek a keretben tapasztalt megbetegedések, míg Victor Lindelöföt pedig azért kellett lecserélni a Kanárik ellen, mert légzési problémái akadtak.

 

"Szerintem most még túl korai erről beszélni" - kezdte Ralf terveit illetően a Vörös Ördögök első Community Stadiumba tervezett látogatása előtt.

 

"Ki fogok várni és majd meglátjuk, hogy a játékosok miként regenerálódnak vasárnap és hétfőn. Vasárnap együtt fognak készülni azokkal a játékosokkal, akik nem, vagy csak néhány percet játszottak a Norwich ellen."

 

"Láttam a Brentford pénteki mérkőzését és ők egy magas intenzitással játszó, annál a Norwichnál, amellyel ma játszottunk, sokkal fizikálisabb csapat. Tisztában kell lennünk és fel kell készülnünk az általuk jelentett más szintű intenzitásra. Majd meglátjuk, mi és hogyan alakul."

 

"Néhány játékos újra hadrafogható lehet. Szerintem Luke Shaw, aki ma ott volt a keretben, illetve Aaron Wan-Bissaka is játékra kész állapotban lesz keddre, de még akár Edi [Cavani] játékára is lehet esély, úgyhogy még meglátjuk. Egyelőre túl korai erről beszélni."

 

 

Térdproblémája miatt Anthony Martial játéka kérdéses és valószínűleg, hogy honfitársai, Raphael Varane és Paul Pogba is a hiányzók során fogják erősíteni.

 

"A Crystal Palace meccset megelőzően a csapattal való edzést követően [Martial] tájékoztatta az orvost, illetve az orvosi stábot, hogy nem lesz bevethető, mert túlzottan nagy fájdalmat érez a térdében."

 

"Szóval ki kell várnunk. Talán holnap [vasárnap] tud már edzeni, de először az orvossal kell beszélnem erről."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Brentford - Manchester United

Premier League, 17. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!