Rangnick: Pogba még nem edzhet velünk
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick elárulta, hogy előre láthatóan mikor térhet vissza Paul Pogba az első csapat edzéseire.
A francia válogatott játékos mindössze 13 alkalommal lépett pályára ebben a szezonban és még nem volt szerencséje a német menedzser irányítása alatt játszani sérülése miatt.
Pogba a novemberi válogatott szünet alatt szenvedett lágyéksérülést, majd ezt követően jópár hétig Dubaiban lábadozott. Rangnick telefonon tartotta a kapcsolatot Pogbával a Dubaiban töltött idő alatt, a kontakt pedig nem szakadt meg azt követően sem, hogy a 6-os mezszámú játékos visszatért Angliába Karácsony előtt.
A 63 éves menedzser elárulta, hogy a francia középpályásnak nagyjából még egy hónapra van szüksége ahhoz, hogy az egyéni rehabilitációt követően visszatérjen az első csapat edzéseire.

"Arról tájékoztattak, hogy nagyjából 4-5 hétre van még szüksége ahhoz, hogy újra edzésbe állhasson" - mondta Rangnick a klubmédiának. "Ma reggel edzés előtt láttam az öltözőben, remélem a lehető leghamarabb visszatér."
Mire a francia játékos újra bevethető lesz nagyjából 3 hónap telik el sérülését követően, melyet pályán kívül töltött, ezért Rangnick nem akart pontos dátumot meghatározni a visszatéréssel kapcsolatban.
"Jelenleg nem tagja annak a csapatnak, amely részt vesz az edzéseken és, ha 2-3 hét múlva már képes is lesz velünk edzeni, akkor is időre lesz szüksége. Egy dolog az, hogy edzel és fitt vagy, de a mérkőzésekre is alkalmasnak kell lennie, legyen szó akár a Premier League-ről, vagy a Bajnokok Ligájáról, szóval még időre van szükség."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |