Csapathírek a Real Sociedad meccs előtt
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag Spanyolországban állt a média képviselőinek rendelkezésére a Real Sociedad elleni Európa-liga csoportmérkőzést megelőzően.
A holland szakember kénytelen volt Antony, Anthony Martial és Jadon Sancho hiányában San Sebastianba utazni, szóval szűkös opciói fognak majd rendelkezésére állni azon az összecsapáson, ahol a Vörös Ördögöknek két góllal kellene győzniük a La Real csoportbeli megelőzéséhez.
Antony sérülés miatt már kihagyni kényszerült a hétvégi West Ham elleni győzelmet és ezúttal sem rohamozhat majd a United középpályájának jobb szélén.
"Jadon Sancho beteg volt" - kezdte Ten Hag.
"Anthony Martial még rehabilitációs folyamatában van, amit be kell fejeznie."
"Ma reggel edzett, szóval a megfelelő irányba tartunk."
A Unitednél nem számíthatnak Raphael Varane-ra sem, aki a világbajnokság kezdete előtt már nem is állhat klubcsapata rendelkezésére a Chelsea elleni 1-1-re végződött bajnokin elszenvedett sérülése miatt.

Aaron Wan-Bissaka újra visszatérhetett a keretbe, ahogyan az U21-esek között mostanában szárnyaló Shola Shoretire is.
Wan-Bissaka bevethetősége mindenképpen pozitívum, mivel bár Diogo Dalot remek formának örvend, a portugál védő az összes októberi tétmérkőzésen pályára lépett. Ennek ellenére Ten Hag rámutatott, hogy Victor Lindelöf és Tyrell Malacia is bevethetőek a védelem jobb oldalán.
"Szerencsére Aaron Wan-Bissaka visszatérhetett a kerethez, szóval vannak helyetteseink. Ő [Dalot] fizikálisan nagyon jó pofillal rendelkezik és biztos vagyok benne, hogy folytatni fogja a megkezdett útját, illetve fejlődését. Ez az, amit el is várunk tőle."
Ten Hag arra is utalást tett, hogy Cristiano Ronaldo természetesen erős eséllyel rendelkezik arra, hogy isméltelten ő vezesse a csapat támadószekcióját.
"Ronaldo fontos része ennek a csapatnak, egy igazi vezértípus" - tette hozzá.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Real Sociedad - Manchester United
Európa-liga, 6. csoportmérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Jadon Sancho
Antony
Anthony Martial
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |