Csapathírek a Newcastle meccs előtt
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag fontos információkkal szolgált kerete állapotát illetően a 2023/24-es szezon utolsó hazai bajnoki mérkőzését megelőzően.
A Vörös Ördögök győzelmi kényszerben vannak, ha szeretnék bajnoki szereplésükön keresztül kivívni az európai kupaszereplés jogát, míg a Szarkák, karöltve a Chelsea-vel, három ponttal előzik meg a tabellán Ten Hag legénységét, így egy esetleges vendéggyőzelem azt jelentené, hogy a Premier League történetében először a United előtt végeznének.
Még egy hazai siker is csak pontegyenlőséget jelentene az észak-kelet angliai alakulattal szemben, akiknek viszont sokkal jobb a gólkülönbségük, de ettől még a zárófordulóban lehetőség lenne a megelőzésükre.
A jó hír, hogy ebben a csapat segítségére lehet Lisandro Martinez is, ugyanis az argentin világbajnok játékos először állhat rendelkezésre a Brentford elleni, márciusi döntetlenre végződött meccs óta.
Ezzel kissé megnövekedne a védelem tengelyében bevethető játékosok száma és bár a szezon végi távozását pár órája bejelentő Raphael Varane ezen a mérkőzésen még biztosan hiányozni fog, arra van esély, hogy a bajnoki szezon utolsó napjára már visszatérhet.
Azt illetően, hogy a meccsnapi keretben számításba vehetőek lesznek-e, még vizsgálatokat kell folytatni Willy Kambwala, a csapatkapitány Bruno Fernandes és Marcus Rashford esetében is.
Amikor arról kérdezték, hogy számít-e bármilyen visszatérő játékosra a Szarkák vendégjátékakor, Ten Hag így felelt:
"Nagyon jó kérdés. Szerintem Licha Martinez már visszatérhet a keretbe. Most már teljesített néhány edzést a csapattal, így úgy tervezünk, hogy számíthatunk rá."
"Ha a ma délutáni gyakorláson minden rendben zajlik, akkor biztosan ott lesz a meccsnapi keretben. A többi játékos esetében majd még meglátjuk. Rashford, Bruno és Willy Kambwala esetében is kérdéses, hogy megfelelő erőnléti állapotban lesznek-e hozzá."

Bár Varane nem lesz hadra fogható, a tervek szerint ott lesz az Old Traffordon, hogy búcsút intsen a hazai közönségnek, emellett pedig azon dolgozik, hogy a szezon utolsó két bevetésére megfelelő erőnléti állapotba kerüljön.
"Tervezünk vele" - tette hozzá Ten Hag.
"Az utolsó meccsekre mindenképpen. Holnap még nem, de vasárnap és persze az utolsó [Manchester City elleni FA-kupa döntő] meccsen is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 34. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Lisandro Martinez
Raphaël Varane
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló