Néma a klub a Ronaldo-pletykák kapcsán
A Manchester United ügyvezetõ-igazgatója, David Gill nem kívánta kommentálni azokat a pletykákat, miszerint Cristiano Ronaldo visszatérne korábbi klubjához.
Ronaldo hosszú távú szerzõdéssel rendelkezik a Real Madriddal, ám az utóbbi hónapok másról se szólnak vele kapcsolatban, mint bizonytalan jövõjét illetõen.
A portugál válogatott tervei szerint kitölti a spanyol fõvárosban 2015-ig szóló szerzõdését, de azt követõen arra lehet számítani, hogy távozni fog a Santiago Bernabeuból.
Sokan emlegetik, hogy az Old Trafford lehet régi-új állomáshelye, éppen ahonnan 2009-ben világrekordnak számító összegért igazolt Spanyolországba, miután már többször is kijelentette, hogy erõs érzelmi szálak fûzik a Vörös Ördögökhöz.

Sir Alex Ferguson korábban már kifejtette, egykoron megállíthatatlan játékosát tárt karokkal várják, ugyanis szerinte Ronaldo olyan játékos, akinek bármely csapatban helye lenne.
Ezáltal úgy tûnt, a Manchester United beszáll a játékos megszerzéséért vívott csatába, ha az megszerezhetõvé válna, ám most David Gill tiszta vizet öntve a pohárba tagadta az eféle pletykákat, és elmondása szerint csak a szurkolók egykori kedvencének jelenlegi klubja ellen vívandó Bajnokok Ligája nyolcaddöntõre koncentrálnak ebben a pillanatban.
"Õ egy fantasztikus játékos, de a következõ két és fél évben még Madridba köti a szerzõdése" - kezdte az ügyvezetõ-igazgató a Sky Sports News HD-nek.
"Már nagyon várjuk, hogy újra nálunk üdvözölhessük, március elején nagyszerû fogadtatásban lesz része az Old Traffordon, de semmi többet nem tudok ezzel kapcsolatban mondani."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Pletykák, átigazolások
David Gill
Egykori játékosok
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 32 | 62 | 24 | +38 | 70 |
| 2 | Manchester City | 31 | 63 | 28 | +35 | 64 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 32 | 43 | 38 | +5 | 55 |
| 5 | Liverpool | 32 | 52 | 42 | +10 | 52 |
| 6 | Chelsea | 32 | 53 | 41 | +12 | 48 |
| 7 | Brentford | 32 | 48 | 44 | +4 | 47 |
| 8 | Everton | 32 | 39 | 37 | +2 | 47 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 43 | 37 | +6 | 46 |
| 10 | Sunderland | 32 | 33 | 36 | -3 | 46 |
| 11 | Bournemouth | 32 | 48 | 49 | -1 | 45 |
| 12 | Fulham | 32 | 43 | 46 | -3 | 44 |
| 13 | Crystal Palace | 31 | 35 | 36 | -1 | 42 |
| 14 | Newcastle | 32 | 45 | 47 | -2 | 42 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 32 | 32 | 44 | -12 | 33 |
| 17 | West Ham | 32 | 40 | 57 | -17 | 32 |
| 18 | Tottenham | 32 | 40 | 51 | -11 | 30 |
| 19 | Burnley | 32 | 33 | 63 | -30 | 20 |
| 20 | Wolves | 32 | 24 | 58 | -34 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ