Manchester United 0-0 Middlesbrough (büntetõk után 1-3)

Egy végkifejletekig elhúzódó mérkõzésen, a tizenegyes párbajban 3 játékosunk is hibázott, így kiesett a csapat a Ligakupa küzdelmekbõl.


A kezdõ csapatra pillantva, annak tudatában nem érhetett bennünket nagy meglepetés, hogy az utóbbi napokban Van Gaal kijelentette, hogy a szoros menetrend miatt egész biztosan rotálni fog a bajnokságban megszokott felálláshoz képest.

 

Csupa olyan játékost találhattunk a kezdõben, akik az utóbbi idõben kevesebb lehetõséget kaptak a bajnokságban.

 

Az elsõ öt perc a csapatok egymás tapogatózásával kezdõdött, némi labdatartatási fölénnyel a hazai oldalon.

 

9. perc az elsõ ígéretes szabadrúgás a United-nek, de az elvégzett pontrúgást csak a védõkbe sikerült belevágni.

 

A 10. perc végéhez érve a Manchester óvatos passzolgatásaiból láthattunk a legtöbbet. Kapura lövés egyik oldalon sem volt eddig.

 

A 16. percig kellett várni az elsõ szögletre, melyet a vendégek végezhettek el.  Az ezt követõ kavarodás után, egy nem túl erõs lövést sikeresen hárított Romero.

 

A vendégek eddig helyt álltak a büntetõterületük elõtt. Még egy kósza United lövést sem engedélyeztek. Egyelõre látszott, hogy nem ez a megszokott összeállítása a hazai csapatnak.

 

27. percben Smallingnak kellett tisztáznia nem messze a kaputól. A Boro támadójának nem sikerült a United oszlopos védõjének eszén túljárnia.

 

30. perc, egy ígéretes indítás után Lingardot állították meg szabálytalanul, de az ebbõl kialakult pontrúgás után sem lett komoly veszély a vendég kapu elõtt.

 

 

A 35. perben jegyezhetjük fel a United elsõ kaput eltaláló lövését, Wilson jóvoltából. Sajnos nem sikeredett egy életerõs lövésre, így a kapusnak könnyû dolga volt.

 

A 40. percben egy hosszú elõre íveléssel hoztak helyzetbe egy vendég támadót. De Romero a helyén volt.

 

41. perc, az elsõ United szöglet a meccsen. A sarokrúgást követõen a labdához nem ért senki, de sikerült visszaívelni a kapu elé, ahol Fellaini szépen levette a labdát, de mire lövéshez készült volna, már egy védõ blokkolni tudott.

 

42. perc egy Middlesbrough kapura lövés, ahol Romero-nak kellett látványosan tisztáznia.

 

Az elsõ félidõ hosszabbításában egy védõk mögé történõ bejátszással hozták helyzetbe Wilsont, de a kapusuk ismét a helyén volt, és könnyen megszerezte a labdát.

 

A félidõben a holland menedzser cserét eszközölt. Wilson nem jött ki a második félidõre, és helyette Wayne Rooney a csapatban. A vendégek nem változtattak.

 

A második félidõ is hazai labdabirtoklási fölénnyel kezdõdött.

 

54. perc, Memphis a balszélrõl befelé lopta a távolságot, majd a középre tartó lövését nem túl nagy bravúrral, de fogta a portás.

 

55. perc Rojo beadására Fellaini érkezett egy picit hamar, így sajnos nem alakult ki olyan veszélyes helyzet, mint amilyennek indult.

 

56. perc, Pereira is megereszt egy lövést a jobb alsó felé, de leért a kapus.

 

 

Ekkor azt érezhettük, hogy a United egyre aktívabban kezdett focizni.

 

57. perc Wilson is megkínálta a vendég kapust egy lövéssel.

 

59. perc egy vendég támadás volt kialakulóban, majd a csatáruk megkapta a labdát, Romero mellett ellõtte a bõrt, és a kapufát eltalálva kifelé jött a labda, majd Blind igyekezett tisztázni és ügyetlenül a saját kapujába talált. De egy kis késéssel a bíró lest jelzett a partvonalról. Nagy megkönnyebbülés a United drukkerek számára.

 

61. percben Memphis próbálkozott meg ismét egy lövéssel, de egy védõnek sikerült odaérnie.

 

62. perc Lingard se akart a többiektõl lemaradni, és kapura lövéssel kísérlezetett. Annyi volt a hiba, hogy ez is a kapu közepébe tartott, és a vendég kapus könnyen fogta.

 

66. perc egy ajándék szöglet a vendégeknek. Ezt követõen Blind erõsen gurította haza a labdát, majd Romero ügyetlenül a labda mellé rúgott, és csak milliméterekkel kerülte el az a kaput.

 

67. perc, hazai sarokrúgás. A beadott labdából egy kis pókfoci alakult ki a kapu elõtt, de a vendégeknek sikerült végül tisztázniuk a büntetõterületükrõl.

 

68. perc, egy erõsebb vendég lövés után Romero hozza helyre az elõbbi bakiját, és szépen védett.

 

71. percben Memphis helyett Martial lépett a pályára.

 

76. perc, szélrõl belõtt labdákkal Fellainit keresték folyamatosan, de a belga nagyon egyedül maradt a kapu elõtt, így nem tudott senkinek sem elõkészíteni.

 

Az utolsó tíz perchez érve Fellaini küldött meg távolról egy bomba lövést, de a labda a nézõtéren kötött ki.

 

 

88. perc, ismét egy jobbról beívelt labdáról a belga égimeszelõ épp csak lemaradt.

 

Kicsit leült a tempó a meccs végére, talán mindkét csapat már a hosszabbítást várta.

 

Erre meghazudtoltak a csapatok, mivel mindkét oldalon 2 ordító helyzetet hagytak ki, melyek közül, ha egy is bement volna, már vége lehetne a mérkõzésnek. De így kétszer 15 perc hosszabbítás következett.

 

Ismét egy picit visszavett mindkét csapat a második félidõ végi tempóhoz képest.

 

97. percig kellett várni az elsõ komolyabb támadásra. Ezúttal is egy szélrõl belõtt labdára Fellaini mozdult, de csak centik hiányoztak. A belga a kapuban kötött ki, míg a játékszer sajnos nem.

 

105. perc az elsõ hosszabbítás végén egy hazai szabadrúgás, de csak a kapusnak jó a labda, aki lehúzta azt a levegõbõl.

 

A hosszabbítás második félidejének elején egy Young beadás szélrõl, de Fellaini ismét lemaradt.

 

Láthatóan, és érezhetõen is kezdtek a játékosok egyre inkább elfáradni, így rányomta pecsétjét a tempóra is.

 

A beadások is egyre pontatlanabbak, és rendre sikerült azt a védõknek kifejelniük, vagy a kapusnak lehúznia.

 

A 115. percben Pereira megunta az adogatásokat 18 méterrõl erõsen meglõtte a labdát, és a játékszer csak centikre kerülte el a kaput.

 

Az utolsó percekben ismét két ziccert hagyott ki a United. Elõbb Fellaini, majd utóbb Martial fejelte a labdát a kapu mellé. Így tizenegyes párbajra került sor.

 

  1. tizi: vezetést szerzett a Boro (0-1)
  2. tizi: kihagyta Rooney (0-1)
  3. tizi: kihagyta a Boro játékos (0-1)
  4. tizi: belõtte Pereira (1-1)
  5. tizi: ismét vezetett a Boro (1-2)
  6. tizi: Carrick is kihagyta (1-2)
  7. tizi: bent volt ez is (1-3)
  8. tizi: Young is kihagyta (1-3)

 

Ezzel tovább jutott a Middlesbrough a legjobb 8 közé a Ligakupában.

 

 

 

 

Capital One Cup, 4. forduló

Manchester United 0-0 Middlesbrough (büntetõk után 1-3)

Old Trafford

 

Játékvezetõ: Lee Mason

 

United: Romero, Darmian, Smalling, Blind, Rojo (helyére Young 61’), Carrick, Fellaini, Lingard, Pereira, Memphis (Martial 71’), Wilson (helyére Rooney 46’).

Cserék: De Gea, Young, Schweinsteiger, Herrera, Mata, Martial, Rooney

 

Middlesbrough: Mejias, Kalas, Ayala, Gibson, Friend, Leadbitter, Stephens (helyére Clayton 114’), Nsue, Downing, De Pena (helyére Zuculini 78’), Kike (helyére Nugent 84’).

Cserék: Dimi, Amorebieta, Clayton, Fabbrini, Jackson, Nugent, Zucolini

 

Gólszerzõk (tizenegyesek során): Pereira, illetve Leadbitter, Downing, Gibson 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!