Pogba: Fitt vagyok
Paul Pogba elmondása szerint elég fitt, hogy szerepelhessen a Southampton ellen, mellyel másodjára debütál majd a Manchester Unitedben.
Egy, még a Juventusban kapott eltiltás következtében Pogbának ki kellett hagynia a Bournemouth elleni 3-1-es sikerrel záruló mérkõzést, ami egyben Jose Mourinho elsõ bajnoki találkozója volt a United kispadján.
Azonban a United világrekord összegért szerzõdtetett játékosa kijelentette, készen áll a játékra annak ellenére, hogy a 2016-os Európa-bajnokság után hosszabb ideig töltötte nyaralását.
"A menedzserem kell kérdezned, de nagyon jól érzem magam és tíz napja edzem. Rendben vagyok" - mondta Pogba a Manchester Evening News-nak a pénteki mérkõzés elõtt.
"Hozzászoktam már ehhez. Játszottam a Világbajnokságon két éve, amikor még a Juventusnál voltam és három évvel ezelõtt az U20-as Világbajnokságon is. Szóval rendben vagyok. Mindez a testedrõl szól és a nyaralásom alatt is edzettem."
Pogba alap átigazolási díja 89 millió font, ami túlmutat azokon az összegeken, amit a Real Madrid költött Cristiano Ronaldo és Gareth Bale megszerzése érdekében.
"Boldog vagyok, hogy focizhatom, egyáltalán nem gondolok erre" - mondta Pogba.
"Az ambícióm az, hogy az elsõ számú legyek, a legjobb. A cél a bajnokság megnyerése. Vissza akarunk térni a Bajnokok Ligájába, mert az a hely, ahova tartozunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
2 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló