A United nem volt tisztességes Martiallal
Anthony Martial ügynöke szerint a Manchester United tisztességtelen volt a fiatal csatárral, amikor a nyáron odaadta a 9-es mezt Zlatan Ibrahimovic-nak.
Martial akkor kapta meg a 9-es mezt, amikor 2015 szeptemberében 36 millió font ellenében az AS Monaco csapatától átigazolt Manchesterbe, ám az idén nyáron, miután a svéd csatár is az Old Traffordra költözött, Martial a 11-es mezt kapta, mivel a 9-es Zlatané lett.
A 20 éves támadó - aki 17 alkalommal volt eredményes elsõ angliai szezonjában - ebben a szezonban nem igazán találja jó formáját és az ügynöke, Philippe Lamboley szerint a mezváltás nem tett jót Martialnak.
"Nem fogok hazudni. Meglepte õt a döntés. Két napig nagyon csalódott volt" - nyilatkozta Lamboley az RMC Sportnak. "De õ profi. Tudta, hogyan lehet azonnal lezárni ezt. De személy szerint azt gondolom, a Manchester United tiszteletlen volt vele szemben. Ezt el is mondtam a klub vezetõinek."
"De elfogadtuk a helyzetet, lapoztunk és nem tépjük fel a sebeket."
Martial ebben a szezonban 12 alkalommal lépett pályára, de csak kétszer lõtt gólt. Lamboley tagadta azt a feltételezést, mely szerint Anthony és Jose Mourinho között szakadék lenne és megerõsítette, kliense boldog Manchesterben.
"Nagyon profi kapcsolatuk van. Biztos vagyok abban, hogy Jose Mourinho tudja, hogyan hozza ki a legjobbat Anthony-ból, mint tette azt Louis van Gaal."
"Nagyol boldog a Unitednél. Nem mosolyog minden pillanatban, de õ ilyen. Azok, akik ismerik õt, tudják, hogy mosolygós és nyitott srác. Nagyon ragaszkodik a szurkolókhoz, akik nagyon szívélyesen fogadták õt."
"Csupán egy célja van: jó szezont fusson és címeket nyerjen a Uniteddel. Amit már elért, az csodálatos, hiszen még csupán most kezdõdött a pályafutása. És ígérem, a legjobbja csak ezután jön."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló