Pogba nagyot alkotna Európában
Paul Pogba elmondta, a Manchester United mindent megtesz annak érdekében, hogy megnyerje az Európa-ligát.
A Vörös Ördögök biztosan léptek túl a csoportkörbõl az egyenes kieséses szakaszba és várhatják a hétfõi sorsolást, miután idegenben 2-0-ra legyõzték a Zorya Luhansk gárdáját csütörtökön.
Ez a trófea még elkerülte a manchesterieket, tavaly például a Liverpool állította meg - akkor még - Louis van Gaal együttesét. Vannak, akik kritizálják az Európa-ligát, leginkább azért, mert csütörtöki játéknap párosul hozzá, ám a végsõ gyõztes bejut a Bajnokok Ligájába.
"Ez egy remek gyõzelem volt, amit akartunk is" - nyilatkozta Pogba az MUTV-nek a találkozó után. "Immár a következõ mérkõzésre kell összpontosítanunk. Tudjuk, mit akarunk - ha megszerezzük az Európa-ligát, akkor megvan, amit akarunk, ezért mindent megteszünk, hogy megnyerjük."

Pogba minden más mezõnyjátékosnál többször szerepelt ebben a szezonban a United kezdõcsapatában - David De Geával ugyanannyi meccse van eddig, szám szerint 20 - ám a fáradság jelei nem igazán látszódnak rajta.
"Amikor számos versenysorozatban játszunk, akkor három naponta van mérkõzésünk és megvan ahhoz a keretünk, hogy rotálni tudjunk, mindamellett készen kell állnunk mindig" - folytatta. "Amikor a felkészülési szezonban dolgozunk, akkor az a cél, hogy készen álljunk a három naponta jövõ találkozókra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |