Martialt a szurkolók ösztönzik maradásra
Anthony Martial kijelentette, a Manchester United szurkolóinak szenvedélye miatt akar a klubnál maradni.
A francia támadót januárban a Sevillaval hozták szóba, mint esetleges következõ célállomás, miután José Mourinhonál a szezon kezdete óta kevesebb játéklehetõséget kapott, mint bemutatkozó idényében.
Azóta azonban a szélsõként is bevethetõ játékos több szerephez jutott, miután a Premier League-ben és az Európa-ligában is nagy menetelésben vannak a Vörös Ördögök, ez idõ alatt pedig a szurkolókkal való kapcsolata is különösen sokat erõsödött.
"Számomra a szurkolók azok, akik nagyon különlegesek itt. Hihetetlen módon viselkednek velem" - kezdte a 21 éves egykori AS Monaco játékos az Inside Unitednek.
"Szerintem hosszú távon ez az, amely megkönnyíti számomra azt, hogy itt otthon érezzem magamat és ezzel együtt szívesen maradjak ennél a klubnál."

Martial eddig hét alkalommal tudott eredményes lenni tétmérkõzésen a szezonban, amely kapcsán a csapat szurkolóit dicsérte türelmük miatt.
"Franciaországban még ha te is vagy az egyik legjobb játékos a pályán, akkor is elkezdenek kifütyülni, ha néhány mérkõzésen nem tudsz eredményes lenni. De itt pont a fordítottja történik, megpróbálnak minél jobban biztatni, hogy gólt szerezz, ezáltal is növelve az önbizalmadat" - tette hozzá.
"Szerintem mindez a különbözõ mentalitás kérdése. Ezért szeretem az itteni szurkolókat annyira."
"Rengeteg szurkolótól kapok üzeneteket, amikre idõrõl-idõre meg is próbálok nekik válaszolni. Nem élek aktív életet a közösségi médiában, de azért mindig próbálok idõt szakítani a válaszolásra."
"Az utcán is mindig odakiabálnak nekem, hogy 'Csak így tovább!", meg 'Remélem gólt szerzel', amik nagyon jó biztatások. Mindig nagyon jó ezeket hallani."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ