Pogba már a tartalékokkal edz

Paul Pogba jól halad sérüléséből való visszatérését illetően, ugyanis az ESPN FC információ szerint már a Manchester United tartalék csapatával edz.


Pogba a szeptember 12-i FC Basel elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen elszenvedett térdín sérülése okán kihagyni kényszerült a Vörös Ördögök legutóbbi 12 mérkőzését.

 

Azonban most úgy tűnik, minden remény megvan arra, hogy a 24 éves középpályás a válogatott szünetet követően újra José Mourinho rendelkezésére álljon, mivel szerdán már a Vörös Ördögök fiatal játékosaival edzett.

 

Mourinho a felnőtt csapat keretéből a legtöbb játékosnak, aki nem érintett válogatottjával a napokban, egy hét szabadságot adott, így Chris Smalling, Ander Herrera, Juan Mata és Scott McTominay se látogatja a carringtoni edzőkomplexumot a napokban.

 

Pogba azonban maradt az Aon Training Complexben annak érdekében, hogy november 18-án ott lehessen a Newcastle United elleni hazai bajnokin az Old Traffordon. Szerdai gyakorlásán csatlakozott hozzá egyébként Michael Carrick és Marcos Rojo is.

 

 

Rojo térdszalag szakadása miatt április óta nem léphetett pályára, míg Carrick a Burton Albion ellen szeptember 20-án 4-1-re megnyert Ligakupa mérkőzés óta nem szerepelt a csapatban semmilyen szinten. Ez volt egyébként a 36 éves csapatkapitány egyetlen mérkőzése eddig ebben a szezonban.

 

A Unitednek 13 játékosa szerepel válogatottjában a felnőtt csapatból, és a többségük valószínűleg jövő szerdáig-csütörtökig nem is tér vissza Carringtonba.

 

Amennyiben Pogba, Carrick és Rojo állapotában nem észlelhető visszaesés az e heti edzésmunka következtében, úgy minden remény meglehet, hogy a trió ott lehet Mourinho terveiben, amikor a Newcastle elleni jövő szombati bajnokira készülnek, amely az első tétmérkőzésük lesz a Chelsea elleni 1-0-s vereség óta.

 

Jó hír még, hogy már Zlatan Ibrahimovic is részt vesz bizonyos gyakorlatokban az edzéseken, azonban még nem tud teljes értékű edzésmunkát végezni. 


ESPN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!