Játékosprofil: Eric Bailly

Eric Bailly-ról nem sokat hallottak az Old Traffordra érkezése előtt, ám a korábbi Villarreal játékos, ha a spanyoloknál nem is, a Unitedben már az első időszakában felhívta magára a figyelmet Európa-szerte kiváló teljesítményével - fiatal kora ellenére is.


Azt is bátran kijelenthetjük, hogy talán ő volt a legkevésbé ismert Jose Mourinho négy nyári szerzeménye közül 2016-ban, de Bailly már az első, debütáló szezonjában megmutatta, miért is szemelte őt ki a portugál tréner és annak stábja.

 

Erős kezdését követően a Vörös Ördögöknél, sajnálatos módon egy októberi sérülés megakasztotta a játékritmusát, de 2017 Újévére ismét visszaszerezte státuszát, mint a menedzser elsőszámú választása a középső védők közül, amire szükség is volt ebben a hektikus periódusában a szezonnak.

 

Bailly karrierjében az Espanyol volt az első európai állomás

 

A Celta Vigo elleni elődöntő visszavágóján kapott piros lapja miatt kihagyni kényszerült az Európa-liga fináléját, de Bailly így is magasba emelhette a trófeát végül, és önbizalommal duzzadva néz előre, hogy újabb aranyérmeket aggasson a nyakába a Ligakupa-győzelemért és a már említett EL-elsőségért kapottakon kívül is.

 

Az impozáns kiállású belső védő robbanásszerűen fejlődött azóta, hogy bemutatkozott 2014 októberében a La Ligában.

 

Bailly az elefántcsontparti Bingerville városában született – akárcsak a Manchester City korábbi játékosa, Wilfried Bony -, és ígéretes labdarúgóra utaló kvalitásai először az Espanyol megfigyelőinek szúrtak szemet egy burkina fasói ifjúsági tornán. A katalán klub 2011 decemberében le is szerződtette az akkor 17 esztendős afrikai játékost, hogy csatlakozzon a spanyolok utánpótlás bázisához, de a játékához szükséges munkavállalási engedély megszerzéséhez 10 hosszú hónapot kellett várnia az érintetteknek.

 

Semmilyen feladattól nem riadt vissza, félelmet nem ismerően játszott már fiatalon is

 

Ám, amint megérkeztek a papírjai, azon nyomban rendszeres tagjává vált az Espanyol B-csapatának. Kevesen tudják róla, de ekkor még Eric Bertrand néven futballozott, míg úgy nem döntött, hogy édesanyja nevét viseli inkább a Bertrand helyett. Felkeltve az első csapat trénerének, Sergio Gonzaleznek a figyelmét, Eric egy Real Sociedad elleni 2-0-s bajnoki győzelem alkalmával belekóstolhatott a profi labdarúgás világába; első alkalommal pedig egy Villarreal elleni 1-1-s döntetlennel zárult meccsen lépett pályára kezdőként. Az ellenfél olyannyira lehengerlőnek találta a fiatal védő játékát, hogy egyből a katalánok tudtára hozták érdeklődésüket Bailly iránt.

 

2015 januárjában aztán át is igazolt a Villarreal csapatához 4.4 millió font ellenében, mint az Arsenal kötelékében lévő Gabriel Paulista utódja. Az Espanyol ugyan nem kívánt megválni csiszolatlan gyémántjától, de egész egyszerűen nem volt más választása a klub akkori anyagi helyzete miatt, mint eladni őt.

 

Elefántcsontparttal 2015-ben 21 évesen lett Afrikai Nemzetek Kupája győztes

 

Bailly első nagy transzferére így aztán sor kerülhetett, melyet a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupája ideje alatt véglegesítettek a felek, ahol jómaga egyébként 6 mérkőzésen is szerepet kapott az Elefántoknál, és a Ghána ellen 0-0-lal zárult döntőbe is beverekedték magukat válogatottjával. A tizenegyespárbaj aztán elképesztő izgalmakat és drámai csatát hozott, Bailly a szétlövés 9. körében vette magához a labdát és értékesítette is a maga büntetőjét. Ezt még két gólra váltott elefántcsontparti 11-es követte, mely eredményeként Afrika bajnokaként koronázták meg őt és csapattársait.

 

Bár az első időszakban nem kapott állandó játéklehetőséget, 12 alkalommal pályára lépve, hiszen Mateo Musacchióval, Victor Ruizzal és Daniele Bonerával is meg kellett küzdenie a csapatba kerülésért januártól májusig, de a 2015/16-os szezonban már folyamatosan kezdőként jutott szóhoz a Sárga Tengeralattjárónál. Ez az idény hozta meg számára a nagy áttörést is aztán. 25 ízben kezdett a La Ligában egy olyan csapat védelmének tagjaként, mely összesen csak 35 gólt kapott a bajnokság során - a Villarreal pedig a 4. helyen zárt, kivívva a Bajnokok Ligájában való szereplés jogát is egyben.

 

Az afrikai játékosokra jellemző határtalan bátorság az ő játékában is fellelhető

 

Bailly fontos szerepet kapott a Villarreal Európa-liga küzdelmeiben is, hét találkozón is játszva, beleértve a Liverpool elleni elődöntőt. Egy sérülés következtében a visszavágót kihagyni kényszerült az Anfielden, ahol végül Jürgen Klopp Mersey-parti alakulata kiharcolta a döntőbekerülést – a következő idényben a sors kárpótolta a kudarcért.

 

Meggyőző első manchesteri szezonja után a jövő igen fényesnek tűnik Bailly számára. Minden bizonnyal a Unitednél hosszútávra tervezhetnek a 24 éves hátvéddel, akinek sokoldalúsága létfontosságú lehet még a későbbiekben.

 

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Eric Bailly
Születési dátum: 1994. április 12.
Születési hely: Elefántcsontpart, Bingerville
Poszt: Védő
Csatlakozás ideje: 2016. június 8.
Igazolás innen: Villarreal
Nemzetiség: Elefántcsontparti
Debütálás a Unitedben: 2016. augusztus 7. (vs. Leicester)
Pályára lépés: 50 alkalommal (2018.02.28.-i adat)
Szerzett gólok száma: 1


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Crystal Palace - Manchester United

Premier League 29. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!