Játékosprofil: Nemanja Matic

2018. március 5. azon dátumok közé tartozik, amire Matic még sokáig fog emlékezni, hiszen megszerezte első gólját a Manchester United színeiben, meglehetősen stílusos kivitelben ráadásul. A Crystal Palace elleni bombagólja, mellyel a meccs 3-2-es végeredményét a 91. percben alakította ki 0-2-ről fordítva, a klub történelmének legemlékezetesebb meccsei közé sorolta a londoni kiscsapat elleni bajnokit.


Matic a Manchester United harmadik igazolása volt 2017 nyarán, akiről gyakorlatilag elmondható, hogy az a fajta karakter a futballpályán, akiről nem igazán szólnak hangzatos dalok, aki körül nincs óriási felhajtás a médiában, ám hatékonysága, amivel képes egy csapatot összekovácsolni, annál beszédesebbek.

 

A Kassa csapatában, ami első igazi szintfelmérője volt a szerbnek

 

Meglehet, a szerb válogatott nevének háromnegyed része megegyezik honfitársáéval, Nemanja Vidic-ével, aki korábban már igen kedvelt figurájává vált a Manchester United drukkereknek, ám senkit ne tévesszen meg ez a kis apróság, lévén, hogy Matic egy meglehetősen eltérő típusú labdarúgó. Kemények mindketten, annyi biztos, ízig-vérig harcosok, de újdonsült Nemanjánk védekező középpályás, aki alappillére a csapat védekezőmunkájának, s egyik legnagyobb fegyvere ebben nem más, mint játékintelligenciája.

 

Hasonló játékot képvisel, akárcsak a United kapitánya, Michael Carrick, aki ugyanezen pozícióban vált Anglia egyik legjobbjává, ám ahogy Carrick-től, úgy Matic-tól sem azt várjuk elsősorban, hogy rendre felkerüljön a lőlapra, bár épp a 29 éves középpályás szerezte a 2016/17-es szezon egyik legnagyszerűbb találatát a Tottenham Hotspur elleni, 4-2-re végződött FA-kupa elődöntőn még a Chelsea színeiben, és ugyebár a 2017/18-as szezonban is meglőtte a maga évenkénti bődületes gólját. Ezzel együtt az ellenfél hálójának megzörgetése nem tartozik elsőszámú feladatai közé, ehelyett nagyban járul hozzá, hogy támadóbb szellemű társai érvényesülhessenek, melyben eszével és taktikai éleslátásával nyújt segítőkezet.

 

Előbb az U21-esek közé, majd a felnőtt válogatottba is behívót kapott

 

Természetesen az sem véletlen, hogy Jose Mourinhóval újra együtt dolgozhat az Old Traffordon londoni időszakukat követően, hiszen a portugál elkötelezett híve a szerb tehetségének, aki tengelye volt a fővárosi Kékek 2016-os bajnoki címet bezsebelő csapatának, de a 2014/15-ös idényben is beválasztották kortársai a PFA Év Csapatába. Miután a tavalyi szezonban ismét bajnoki címhez segítette Antonio Conte legénységét, jelenleg mindössze egyetlen játékos rendelkezik a United keretében több Premier League éremmel, mint ő - nevezetesen épp Carrick -, úgyhogy kétségkívül megvan benne a győztes mentalitás.

 

Felnőtt karrierjét a szerbiai Lazarevac futballcsapatában, az FK Kolubarában kezdte, de névjegyét igazán a szlovákiai Kassában tette le először. Mindössze 18 évesen igazolt a Kosice csapatához, amit a mai napig „első nagy utazásaként” emleget és bár kockázatos döntésként emlékszik vissza rá, végül kifizetődött. Egykori edzője, Allen Bula 2013-ban a következőket mondta róla: „Senki sem tudott Matic-ról és senki nem hitt benne igazán. Sok-sok évvel ezelőtt én már megmondtam, hogy Európa egyik legjobb játékosa lesz és meg lehet nézni hol tart most.”

 

A Chelsea volt abban a szerencsés helyzetben, hogy végül megszerezte a tehetséget

 

Aztán az akkor még támadó középpályásként szereplő Matic elkezdte szép lassan lenyűgözni a játékosmegfigyelőket, amiben az is közrejátszott, hogy teljesítményével behívót kapott és folyamatos játéklehetőséget először hazája U21-es válogatottjában, majd a felnőttek között is helyet parancsolt magának. A Chelsea 2009-ben szerezte meg az akkor 21 éves középpályás játékjogát, de mint az a londoni Kékeknél is jól bevált szokás a fiatal tehetségek esetében, kölcsönadták a holland Vitesse Arnhemhez egy évvel később. Eleinte amellett, hogy sérülések is hátráltatták a szakmai beilleszkedésben, olyan játékosokkal kellett megküzdenie a csapatba kerülésért, mint Frank Lampard, Michael Essien, vagy éppen Michael Ballack – így hát nem csoda, hogy a szakmai stáb jobbnak látta egy időre másra bízni Matic fejlődését.

 

Később, miután a Chelsea bejelentkezett David Luizért a Benfica együttesénél, a szerződéskötésnél Matic-ot is bevonták az ügylet kereteibe, ám ez később igen nagy ráfizetésnek bizonyult a londoniak részéről. Matic ugyanis egyenesen tündökölt visszavontabb posztján, melyet rábíztak a Benficánál. Olyannyira, hogy a portugál liga legjobb játékosának is megválasztották 2013-ban, és létfontosságú rutint is szerzett ezzel együtt, melynek később igen nagy hasznát vette aztán.

 

A londoniak fiókcsapatához, a Vitesse-hez került időközben

 

A sors különös fintora, hogy a Benfica remek szereplése révén az Európa-liga döntőjéig is eljutott a szerb játékossal, ahol aztán épp a Chelsea várt rájuk ellenfélként. A döntőt végül a londoniak nyerték egy kései góllal, melyet Matic honfitársa és válogatottbéli csapattársa, Branislav Ivanovic jegyzett. Érdekesség még, hogy a United másik későbbi csillaga, Juan Mata a győztes oldalon állt aznap este az Amsterdam Arenában.

 

Nemanja visszavonása a középpályán védekező szerepkörbe, 10-esről 6-osra váltva, a Benfica akkori edzőjének, Jorge Jesus-nak volt a briliáns húzása, melyet a következőképpen elevenített fel maga a játékos korábban. „Az edző azt mondta nekem, hogy ’védekező középpályásként fogsz játszani’” – idézte Matic. „Mondom: ’Én?’. Erre ő: ’Igen. Úgy gondolom, jobban tudsz játszani azon a poszton.’”

 

„Soha nem játszottam ebben a pozícióban előtte. Kezdetben nem szerepeltem valami jól, de hitt bennem, hitt a képességeimben és folyamatosan azt ismételgette: ’Csak csináld, amit kérek tőled, és szépen lassan egyre jobb és jobb leszel.’ És így is lett.”

 

Mai posztját a Benfica csapatánál sajátította el és tökéletesítette

 

2014 elején a Chelsea-nél aztán úgy határoztak, visszavásárolják Matic-ot, melynek ára meghaladta a 20 millió angol fontot. Mindent összevetve bölcs döntésnek bizonyult még így is, hiszen állandó tagjává vált a fővárosiak kezdőjének Mourinho irányítása alatt, ráadásul a Kékek a Premier League-et is elhódították vele a 2014/15-ös idényben.

 

„Ő a legjobb játékos” – lelkendezett Jose akkor. „A játékosok számára az átigazolási piac legnehezebb időszakában szerződött vissza, az idény közepén. A szezon (2013/14) első fele arra szolgált neki, hogy fejlődjön. Adaptálódnia nem kellett, mert korábban játszott már a Chelsea-nél, csak fejlődnie. Jelenleg ő egy gigász. És nem a mérete, hanem a játéka mondatja ezt velem. Az ember egy gigász.”

 

A Chelsea nevéhez méltatlanul szerepelt a 2015/16-os idényben, de 2017-ben újra csúcsra értek a bajnokságban, méghozzá tekintélyt parancsoló módon. Tán említeni sem kell, hogy Matic ebben is kulcsfontosságú szerepben járult hozzá, igaz immár Antonio Conte irányítása alatt.

 

Első szezonjában máris a United egyik erősségének számít

 

Mourinho korábban azt is megfogalmazta mentoráltjáról, hogy „bölcs és stabil” – az a fajta játékos, akiben megvannak azok a tulajdonságok, amik segítenek megformálni egy bajnokcsapat alapjait. Nem csoda hát, hogy a Vörös Ördögök mestere ismét együtt akart a szerb válogatottal dolgozni. Közismert, hogy Matic azon játékosok közé tartozik, akiket nyíltan igen magasra taksál.

 

A 193 centiméter magas, ballábas középpályás, aki egyszerre büszkélkedhet remek fizikai adottságokkal és kiegyensúlyozottsággal, 2017 nyarán a második ex-Chelsea-s érkező volt Manchesterben az Evertontól kivásárolt Romelu Lukaku után. A közelmúltban már megesett, hogy közvetlenül a Stamford Bridge-ről tegye át székhelyét játékos az Old Traffordra – Mata 2014 januárjában érkezett azzal a bizonyos helikopterrel -, Matic pedig minden bizonnyal ugyanolyan népszerű és sikeres lehet majd, mint spanyol kollégája.

 

NÉVJEGYKÁRTYA

Név: Nemanja Matic
Születési dátum: 1988. augusztus 1.
Születési hely: Szerbia, Sabac
Poszt: Középpályás
Csatlakozás ideje: 2017. július 31.
Igazolás innen: Chelsea
Nemzetiség: Szerb
Debütálás a Unitedben: 2017. augusztus 8. (vs. Real Madrid)
Pályára lépés: 38 alkalommal (2018.03.08.-i adat)
Szerzett gólok száma: 1


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Liverpool

Premier League 30. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!