Matic: Ne engedjük el a top 4-et
Nemanja Matic arra sarkallja csapattársait, hogy az egymás után elszenvedett két vereségük ellenére se engedjék ki kezeik közül annak a lehetőségét, hogy a Manchester United a bajnokság legjobb négy csapata között végezzen.
A hétvégén, a Wolvestól elszenvedett 2-1-es vereség az FA-kupa negyeddöntőjében, illetve az Arsenal elleni 1 héttel korábban becsúszott 2-0-s zakó következtében a Vörös Ördögök szezonja erősen kisiklás közeli állapotba került.
Az ötödik helyezett United jelenleg csak egy ponttal előzi meg a mögöttük álló Chelsea-t, nyolc fordulóval a végelszámolás előtt pedig 2 egységgel megy előttük az Arsenal a bajnoki tabellán.
Ráadásul Ole Gunnar Solskjaer legénységére a következő hónapban egy két felvonásos Bajnokok Ligája párharc is vár majd a Barcelona ellen.
"A legjobb teljesítményünket kell most nyújtatnunk ahhoz, hogy odaérjünk a legjobb négy közé" - kezdte Matic a Molineux-ben elszenvedett vereséget követően.
"Nem hagyhatjuk, hogy a továbbiakban is így alakuljanak a dolgaink, minden létező részletet ki fogunk elemezni, hiszen még számtalan dologért küzdhetünk."
"Még nyolc mérkőzésünk hátra van a Premier League-ben és harcban állunk a legjobb négybe való bekerülésért is."
"Ráadásul ott van még számunkra a Bajnokok Ligája is. Majd meglátjuk, hogy mire leszünk képesek és milyen kvalitásokkal rendelkezünk."
"A Chelsea, az Arsenal és a Tottenham is minden tőlük telhetőt meg fog tenni azért, hogy elérjék a legjobb négy hely valamelyikét. Ezt mindenki tudja."

A szombati vereséget követően Solskjaer azt állította, manchesteri regnálása legrosszabb produkcióját nyújtották, a szerb középpályás azonban arra számít, hogy a norvég szakember helyre teszi majd a dolgokat.
"Biztos vagyok benne, hogy (Solskjaer) megfordítja majd a helyzetet és jobbak leszünk" - tette hozzá Matic.
"Meglátjuk majd a válogatott szünetet követően. Az ilyen időszak után mindig nehéz az első mérkőzés, különösen egy olyan csapatnak, amelyben számtalan válogatott játékos játszik. A Unitednél szinte mindenki válogatott kötelezettségen lesz."
"Beszéltünk a mérkőzést követően, és arra jutottunk, hogy a következő erőpróbára kell koncentrálnunk, össze kell tartanunk és el kell érnünk a legjobb négy hely valamelyikét, mert ez volt a fő célunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |