Pogba: Barcelonaban se leszünk esélytelenek
Paul Pogba magabiztos azt illetően, hogy a Manchester United jövő kedden képes lesz újabb európai kupacsodát tenni a Barcelona ellen.
A Vörös Ördögök egy hivatalosan Luke Shaw öngóljaként elkönyvelt találat okán 1-0-s hátrányban látogatnak jövő héten a katalán fővárosba.
A United ebben a szezonban azonban már nem egy alkalommal rukkolt elő lenyűgöző idegenbeli győzelemmel a Bajnokok Ligájában.
Tavaly novemberben a Juventust érte sokk azáltal, hogy 2-1-es vereséget szenvedtek hazai pályán csoportmérkőzésen a manchesteriektől, majd jött a világraszóló márciusi siker, amikor Ole Gunnar Solskjaer tanítványai 3-1-es győzelmet arattak Párizsban és ütötték el ezzel idegenbeli gólokkal a továbbjutástól a PSG-t a nyolcaddöntőben.
Pogba elmondása szerint nem szabad kizárni annak a lehetőségét, hogy a klubra oly jellemző fordításoknál új fejezetet nyithatnak.
"Egy olyan csapatot láttunk, amely legyőzhető" - kezdte a United középpályása.

"Ha ebben nem hinnénk, akkor akár a kezükbe is adhatnánk most rögtön a továbbjutást. Hiszünk abban, hogy legyőzhetjük őket. Mi vagyunk a Manchester United, ők a Barcelona. De mi is a Bajnokok Ligájában játszunk, ahogyan ők is, ezért természetesen tovább is juthatunk."
"Természetesen nem felejtkeztünk meg róla, hogy a világ egyik legjobb csapatáról van szó, de tudtunk nekik problémákat okozni. Tudom, hogy képesek lehetünk feléjük kerekedni."
"A párharc első felvonásán vagyunk még csak túl, most pedig az a célunk, hogy mindent beleadjunk a másodikon is."
"Talán az elénk kerülő lehetőségekkel jobban tudunk sáfárkodni és óvatosak tudunk lenni. Nekik voltak helyzeteik és újabb gólt is szerezhettek volna, amikor David [De Gea] nagyszerű védést mutatott be [a 36. percben Philippe Coutinho lövésénél], de azt követően nem tudtak veszélyesek lenni."
"El kell kerülnünk azt, hogy lehetőséget biztosítunk számunkra a Nou Campban, a kapu előtt pedig elő kell vennünk a gyilkos ösztönünket."
"1-0-s hátrányban vagyunk, de hiszünk benne, hogy eljönnek majd a mi lehetőségeink is. Hinnünk kell. Ez egy Bajnokok Ligája mérkőzés lesz, és tudjuk, hogy ugyanúgy tudunk nekik problémákat okozni, ahogy ők is nekünk."
"Valószínűleg ott lesznek a fejükben a Párizsban történtek is, ez szinte biztos, mert a PSG ellen láthatták, hogy mire vagyunk képesek. Természetesen a saját pályájukon kényelmes helyzetben lesznek, de majd meglátjuk mit hoz a sors. A végén derül ki, hogy ki örülhet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |