Sarri bizonytalan Pogba leigazolása kapcsán
A Juventus menedzsere eléggé bizonytalan abban, hogy a klubjának sikerül megszereznie a középpályást, viszont azt elismerte, hogy nagy rajongója a játékosnak.
Paul Pogba az elmúlt hónapban elárulta, hogy "új kihívások" után szeretne nézni, amely megindította a hírek lavináját a médiumok körében. Emellett csak olaj volt a tűzre a játékos ügynökének, Mino Raiolának a nyilatkozata, aki elárulta, hogy az ügyfele szeretne távozni az Old Traffordról.
A Sky Italy korábban már hírül adta, hogy a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici tárgyalt a Vörös Ördögökkel a lehetséges transzfer kapcsán. Sarri viszont legutóbb hozzátette: "Nagyon kedvelem a játékost, de nem ismerem a szituációt. Nem vagyok technikai igazgató."
A United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer viszont a hét folyamán kijelentette, hogy Pogba köré tervezi építeni a csapatot, a francia pedig a mai napon pályára is lépett az Inter elleni International Champions Cupon.
Sarri első megmérettetése a Juve kispadján pedig a holnapi nap folyamán lesz esedékes, ugyanis a Tottenhammel csapnak majd össze.
Amennyiben Pogba vissza szeretne térti az olasz csapathoz, akkor a Juventusnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen 2016-ban 89,3 millió fontért igazolta őt a United, azóta viszont kissé elszaladtak az árak a piacon.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
2 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló