Mata: Martial még mindig nagy jövő előtt áll
Juan Mata szerint Manchester Unitedbeli csapattársa, Anthony Martial "nagy tehetség" és "egy lenyűgöző karrier áll előtte".
Martial még 2015-ben, 19 éves korában igazolt Manchesterbe 36 millió fontért, ahol eddig 116 mérkőzésen 36 gólt szerzett.
Az Old Traffordon eltöltött időszaka során többször is érte már kritika teljesítményét, Mata azonban hiszi, hogy a francia játékosra nagy karrier vár még.
Amikor arról kérdezték, milyen jövője lehet Martialnak, Mata így felelt a Sky Sportsnak:
"Remélem, hogy nagyon nagy. Ő egy hihetetlenül tehetséges játékos."
"Ezt már a megérkezése, azaz a Liverpool elleni első meccse pillanatától látni lehet."
"Abból is, ahogyan minden egyes edzésen kezeli a labdát, ahogyan elmegy az emberek mellett és ahogyan megnyeri a meccset egymaga."

Martial első szezonja pozitívra sikerült a Vörös Ördögök színeiben, 31 mérkőzésen ugyanis 11 alkalommal tudott eredményes lenni, köztük a Liverpool elleni 3-1-es győzelem során történt debütálásakor is.
Formája az elmúlt szezonokban ugyanakkor hullámzó volt, de az előző szezonban, amikor a United a bajnokság 6. helyén végzett, újra két számjegyű találatmennyiséggel segítette csapatát.
Augusztus óta egy térdín sérülés miatt nem állhat csapata rendelkezésére ebben a szezonban, de jó formában kezdett, hiszen az első három fordulóban két góllal és egy assziszttal segítette társait.
"Szeretem az ilyen nagy tehetséggel megáldott játékosokat, imádok együtt játszani velük" - tette hozzá Mata.
"Ő egy nagyon-nagyon jó játékos. Még mindig nagyon fiatal és remélhetőleg egy lenyűgöző karrier áll előtte."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ