Ole visszavágott Raiolának és RvP-nek

Ole Gunnar Solskjaer szerint Paul Pogba ügynöke hibázott, amikor nyilvánosan kritizálta a Manchester Unitedet és azt állítja, beszélni fog erről a középpályással.


Raiola kedden azt mondta a Sky Sports News-nak, Pogba boldog a Unitednél és addig a klubnál marad, míg trófeákért harcolnak.

 

Ám azóta az ügynök interjút adott Olaszországban is, mely során elmondta, más játékost nem akar a Vörös Ördögökhöz küldeni, mondván egy olyan klubhoz, mely távol áll a realitásoktól és Maradonát, Pelét, Maldinit is tönkretennék.

 

Arra a kérdésre, hogy az ügynököknek beszélniük kellene klubokról, a norvég menedzser ennyit válaszolt: "Nem! Beszélhetek erről Paullal. Nem gondolom, hogy olyan ügynökökkel bármiről is beszélnem kellene, akik rólunk mondanak valamit."

 

"Paul a mi játékosunk, míg az ügynököket a játékosok bérlik fel - nem pedig fordítva. Nem az ügynök játékosa, hanem a mi játékosunk."

 

Amikor arról kérdezték, kifejezte-e elégedetlenségét Pogbának az ügynök megjegyzése miatt, Solskjaer így felelt: "Amiről Paul és én beszélgetek, azt nem kell megbeszélnem veled. Ez köztünk marad."

 

Pogba szeptember óta nem volt kezdő, azóta csak két mérkőzésen lépett pályára csereként decemberben. Ám visszatérése után egy újabb sérülést - más sérülést - szenvedett, a vizsgálat után pedig úgy döntött, kés alá fekszik.

 

Mindez azt jelenti, hogy a manchesteriek 3-4 hétig megint nem számíthatnak a középpályásra, ez pedig csak növeli a jövőjével kapcsolatos találgatásokat.

 

 

"Paul nagyon eltökélt a visszatérés iránt, jól játszik nálunk és amikor sérült vagy, nehéz kiállni és bármi tárgyalásról beszélni. Majd ha visszatért a pályára, akkor eljön az ideje, hogy beszéljen."

 

 

Ole a középpályán kialakult krízisről

 

A United nem csak Pogbát, hanem Scott McTominay-t is elveszítette, ráadásul két hónapra, miután a Newcastle elleni mérkőzésen térdsérülést szenvedett.

 

Solskjaer elmondta, nagy csapás ez számukra, hiszen csak Nemanja Matic és Fred maradtak a középpályára.

 

Tim Fosu-Mensah lehet olyan játékos, aki még bevethető azon a poszton, de csak azután, hogy teljesen felépült sérüléséből. A szezon során Andreas Pereira is játszott középső középpályás poszton.

 

"Meg kell találnunk a módját" - folytatta Ole, aki azt állítja, a United figyel játékosokat, de csak akkor vásárol, ha a kiszemelt játékos elérhetővé válik megfelelő áron.

 

"Ha két játékost rotálhatsz, mint most mi Nemanja és Fred esetében, az nehéz feladat és csak kérhetem őket, hogy folytassák tovább, ha tudják. Ez a helyzet, nem tudod elfogadni azt, hogy fáradtak vagyunk, meg kell találni a módját. Lehet, hogy más posztot kell találnunk valakinek."

 

Matic - akinek szerződése a szezon végén lejár és az Atletico Madrid kiszemeltje - nem fogja elhagyni januárban a Unitedet, erről Solskjaer beszélt. "Keményen dolgozik, itt van és jól játszik."

 

 

A menedzsert arról is kérdezték, kaphat-e új szerződést a szerb középpályás, mire Ole így felelt: "Mindig van rá esély, természetesen. Döntő az, amit a pályán teszel. Ez a foci, ha valaki kiesik, készen kell állj a bevetésre."

 

 

Solskjaer van Persie-nek is üzent

 

A United korábbi csatára, Robin van Persie - aki új szerepkörben, szakkommentátorként bukkant fel - kritizálta a norvég szakembert, aki az Arsenal elleni kudarcot követő interjú egy részén mosolygott.

 

"Nem ismerem Robint, ő sem ismer engem" - nyilatkozta Ole. "Valószínűleg nincs joga kritizálni a menedzseri stílusomat, amin nem változtatok, ez biztos."

 

"Robin megkapta a 20-as mezemet, valószínűleg ez minden, amit elvesz tőlem."
 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!