Ole: Feltölthetik az elemeket a United támadói
Ole Gunnar Solskjaer szerint a téli szünet lehetőséget ad arra, hogy a Vörös Ördögök újratöltődhessenek energiával, erre pedig a támadóknak van különösen szüksége.
A manchesteriek szombaton eredménytelenek maradtak a Wolves elleni hazai bajnokin, de a menedzser elmondása szerint ez inkább támadójátékosai fáradtságának, sem mint önbizalomhiányának tudható be.
A United már 10 mérkőzésen van túl 2020-ban, Ole pedig már várja, hogy az előttük álló két hetes szünetben lehetőségük legyen regenerálódni és dolgozni a csapat összjátékán.
"Néha vannak olyan mérkőzések, amikor az ember tompának tűnik. De ez nem az önbizalomról szól. Sokkal inkább az energiáról" - mondta a norvég menedzser újságírók kérdésére válaszolva szombati mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján.
"A szünetet arra fogjuk használni, hogy újratöltsük a kimerült elemeinket. Az időjárás egyre szebb lesz és sokat fogunk a befejezéseinken, a mozgásunkon és a passzainkon dolgozni."
"Vannak újonnan érkező játékosaink, néhányan pedig sérülésükből térhetnek vissza hamarosan."
"Már nagyon várjuk a szezon utolsó néhány hónapját."

Az egyik új arc, Bruno Fernandes biztató debütáláson van túl az Old Traffordon, míg Odion Ighalonak most két hét áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy összeszokjon társaival.
A Sanghaj Shenhuatól a szezon végéig kölcsönben szerződtetett nigériai támadó érkezésével Solskjaernak több opció fog rendelkezésre állni csapata rotálásához.
"Ő egy más típusú csatár, aki egy már bizonyított gólvágó. Nagyon jelentős a fizikális jelenléte. Emellett érkezésével lehetőségünk nyílik Mason és Anthony pihentetésére is" - tette hozzá.
"Rengeteg mérkőzés vár még ránk. Messzire akarunk jutni az FA-kupában és az Európa-ligában is és ott vannak még a bajnokik is, úgyhogy fontos volt, hogy legyen egy másik típusú csatár is a tarsolyunkban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Anthony Martial
Mason Greenwood
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |