Pogba: Gyerekként az Arsenalt szerettem
A Manchester United középpályása, Paul Pogba elárulta, gyerekként az Arsenalnak szurkolt, köszönhetően leginkább annak, hogy Thierry Henry volt a kedvenc játékosa.
Pogba 2009-ben, 16 évesen csatlakozott a Vörös Ördögökhöz a Le Havre gárdájától, majd 2012-ben elhagyta az Old Traffordot és a Juventus erőssége lett. Négy évvel később azonban visszatért a Unitedhez akkoriban világrekordnak számító átigazolási díj ellenében.
A fiatal Paul több játékost is csodált, Henry mellett ilyen volt Ronaldinho, Ronaldo és Zinedine Zidane is.
"Őszinte leszek. Kezdetben Arsenal drukker voltam - nyilván az ott játszó francia játékosok okán" - mondta Pogba a United legújabb podcastjében.
"Egyik testvérem is az Ágyúsoknak szurkolt, míg a másik a Manchester Unitednek. Imádom Henry-t, miatta voltam Arsenal szurkoló. Aztán megváltoztam, aztán átpártoltam másik testvéremhez. Semmi Arsenal, United fanná váltam."

A manchesteri csapatnál töltött második időszaka során többször is kritizálták a középpályást teljesítménye miatt annak ellenére is, hogy rendszeresen gólokat szerzett, gólpasszokat osztott, 2018-ban pedig világbajnoki címet is nyert.
A 27 éves játékos ebben a szezonban rengeteget kihagyott bokasérülése miatt, ráadásul március 13-a óta a koronavírus-járvány miatt sem tud játszani.
Pedig már közel jár a visszatéréshez, nagy segítsége lehetne a Unitednek a top 4-be kerülésért folyó harcban, hogy visszatérhessen a Bajnokok Ligájába.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |