Ole: Az Európa-liga trófea lehet a következő lépésünk

Ole Gunnar Solskjaer szerint az Európa-liga megnyerése lenne a "következő lépés előre" a Manchester United számára és hiszi, hogy ugyanolyan hatással lenne ez a siker, mint a klub első aranyérme a Premier League-ben 1993-ban.


Solskjaer továbbra is vár manchesteri edzői pályafutása első trófeájának megnyerésére, miután az FA-kupában és a Ligakupában is az elődöntőben volt kénytelen búcsúzni csapatával ebben a szezonban.

 

A United 5-0-s előnyből várhatja a ma esti, LASK elleni Európa-liga nyolcaddöntő visszavágóját, így várhatóan készülhetnek a negyeddöntőre, ahol az Istanbul Basaksehir vagy az FC Kobenhavn lesz az ellenfelük.

 

A Vörös Ördögök legutóbbi trófeájukat még José Mourinho irányításával, éppen az Európa-ligában szerezték 2017-ben, Solskjaer pedig abban reménykedik, hogy a sorozat ismételt megnyerésével megjön a klub olthatatlan éhsége a címek nyerésének tekintetében.

 

"Ez hihetetlenül fontos dolog" - kezdte a norvég menedzser.

 

"Mindenki láthatta ezt, amikor Sir Alex megnyerte a csapattal a Premier League első kiírását."

 

"Személy szerint, amikor megnyertem játékosként az első trófeámat, azzal csak éhesebbé váltam a sikerre, mert láttam, hogy milyen magasságokba kerülhet az ember."

 

"Edzőként nyertem bajnokságot a Molde-val, amely a klub 100 éves története során először sikerült. Az azóta eltelt 9 évben ez már négyszer sikerült a klubnak. Hatalmas változást hozott az első siker a klub életében."

 

"Hatalmas lépést jelentene előre ennek a csapatnak, ha sikerülne megszerezni az első trófeánkat. Örömünkre szolgál, hogy sikerült harmadik helyen végeznünk a Premier League-ben, de a következő lépés számunkra a trófeaszerzés kell hogy legyen."

 

"Két elődöntőt játszottunk idén, az FA-kupában és a Ligakupában is, de mi szeretnénk valamit nyerni."

 

 

Jesse Lingard volt az első manchesteri játékos, aki elismerte, hogy a szezon során nyújtott teljesítménye nem felelt meg a Unitednél támasztott elvárásoknak.

 

Türelmesen kellett várnai arra, hogy kiérdemelje helyét a csapatban, de élni tudott a lehetőségével és a Leicester City elleni zárófordulóban gólt tudott szerezni.

 

"Tudom, hogy nem ez volt életem legjobb szezonja, de a karantén időszak alatt azon dolgoztam, hogy a lehető legjobb formában térhessek vissza és bizonyíthassak a menedzsernek" - mondta el Lingard.

 

"Egy gól képes lehet önbizalmat adni számodra, én pedig már alig várom, hogy pályára léphessek a következő meccsen és újra megpróbáljak jó benyomást tenni."

 

"Minden egyes perc, amit a pályán töltök, legyen az öt, tíz vagy harminc, azzal kell teljen, hogy megpróbálok bizonyítani és olyan jó benyomást tenni, amilyenre csak képes vagyok, hogy azzal is segítsem a csapatot."

 

Solskjaer megerősítette, hogy Lingardra kezdőként számít a LASK ellen az Old Traffordon és reményei szerint a középpályás hamarosan újra szárnyalni fog.

 

"Látható volt, hogy [Lingard gólja] mennyire sokat jelentett mindenki számára" - folytatta Ole.

 

"Jesse egy hihetetlenül nagy hatással bíró srác a közösségünkön belül. Mindig jó kedvű és képes még a saját problémáit is elrejteni."

 

"Tudjuk, hogy mennyire sokat jelentett ez [a gól] neki. Sikerült nagyszerűen befejeznie a Premier League szezonját, de most újra erőt kell vennie magán és biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra a jobbik Jesse-t fogjuk látni."

 

 

Természetesen a nyári időszak slágertémája, az átigazolások sem maradhattak ki Solskjaer sajtótájékoztatójának témái közül, ám a United menedzsere semmilyen információval nem kívánt szolgálni.

 

Amikor az átigazolási piacon várható aktivitásukról kérdezték, így felelt:

"Ez egy hosszú átigazolási időszak lesz és minden egyes ügylet nyélbe ütése időbe telik. Ez mindig is így működött."

 

"Jelen pillanatban nincsen friss információm Önök számára. Ha lesz, akkor arról mindenkit tájékoztatni fogunk."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!