Ed Woodward 15 átigazolási időszaka

Vegyük végig az Old Trafford legerősebb emberének átigazolási piacon nyújtott teljesítményét a 2013-as "szélhámosoktól" a Sancho szappanoperáig.


Miután 2013 májusában Ed Woodward váltotta David Gillt a Manchester United legerősebb emberének járó székében, az ügyvezető alelnök 37 igazolást ütött nyélbe a felnőtt csapat részére 15 átigazolási időszakban. Az első Marouane Fellaini volt 27.5 millió fontért, míg az eddigi utolsó Facundo Pellistri, akit 41 perccel a hétfő esti angol idő szerint 11 órás átigazolási időszak után jelentettek be hivatalosan. Megfigyelhető motívummá vált az ügyletek nyélbe ütése a piac zárásához közeli időpontban, ahogyan az is, hogy az orosz rulett stratégia évről-évre változik. Következzen a 15 Woodward átigazolási időszak elemzése.

 

2013-14: Bohózatba illő átigazolások

 

 

Igencsak felejthetőre sikerült Woodward első ilyen jellegű bevetése, ugyanis David Moyes egy Cesc Fàbregas, Thiago Alcântara, Ander Herrera, Leighton Baines és Marouane Fellaini nevét tartalmazó kiszemelt listát adott le neki, akik közül csak Fellainit tudta megszerezni az átigazolási időszak utolsó napján. Közben visszautasították 28 millió fontos, Bainsért és Fellainiért tett dupla ajánlatát, amelyet az Everton egyszerűn csak "sértőnek" nevezett. Moyes - és Woodward - belepirulhatott volna abba, hogy Fellaini miként került 4 millió fonttal többe, mint a 23.5 millió fontos kivásárlási ára, amelyet az Everton korábbi menedzsereként a skót szakember nyilván ismert. Woodward úgy döntött, hogy majd az Athletic Bilbaoval egyezkedik Herrera 36 millió eurós kivásárlási áráról; de ők nem voltak erre hajlandóak. Aztán ott volt a United "szélhámos" sztorija, amely szerint három ismeretlen személy, magát a klub képviselőjének beállítva, ellátogattak a Spanyol Labdarúgó Szövetség székházába, hogy kifizessék Herrera kivásárlási árát. Mindez azért okozott zavart, mert a trió tagjai spanyol sportjogászok voltak, akik állítólag Herrera megbízásából tevékenykedtek. A Baines megszerzéséért tett erőfeszítések kudarcba fulladását követően a Real Madridos Fábio Coentrão utolsó pillanatos kölcsönvétele sem jött össze.

 

"Woodward és Moyes eltökéltek, hogy mindez nem ismétlődhet meg újra" - írta akkoriban a Guardian. Bár Juan Mata januári, 37.1 millió fontért történt érkezése javított a helyzeten, a United átigazolási blöffölései még csak ekkor kezdődtek.

 

Üzletek és hol vannak most:

- Marouane Fellaini (középpályás)| szeptember 3.| 27.5 millió fontért az Evertontól| 2019 januárjában 10 millió fontért a Shandong Lunenghez igazolt

- Juan Mata (támadó középpályás)| január 25.| 37.1 millió fontért a Chelsea-től| jelenleg is a klub játékosa

 

Premier League helyezés:

7. hely, David Moyes-t pedig 34 mérkőzés után kirúgták

 

2014-15: A top transzferek csúcsa

 

 

Moyes távozásával Louis van Gaal és Woodward annyira eltökéltek voltak, hogy ne ismétlődjön meg az egy igazolásos nyári transzfer időszak, hogy alig hihető módon hét játékost is szerződtettek. Ángel Di María akkori brit rekordnak számító 59.7 millió fontos leigazolásával a Real Madridtól és Radamel Falcao 16 millió fontba kerülő Monacotól történő kölcsönvételével elmozdult a klub a fél-galaktikus modell felé, miután a másik öt igazolás Herrera (£29m), Luke Shaw (£27m), Vanja Milinkovic-Savic (£1.5m), Marcos Rojo (£16m) és Daley Blind (£13.8m) voltak. A galaktikusok azonban katasztrofálisnak bizonyultak. Di María szerelmes levelet címezett a Real szurkolóknak ("Szeretném tisztázni, hogy soha nem ez volt a vágyam," - írta), Falcaot pedig sérülések kísértették. 2019 nyarán Van Gaal így nyilatkozott a Guardiannek: "Láthatóan néhány játékos nem volt elérhető a Manchester United számára."

 

Üzletek és hol vannak most:

- Ander Herrera (középpályás)| június 26.| 29 millió fontért az Athletic Bilbaotól| 2019 nyarán ingyen a Paris Saint-Germainhez igazolt

- Luke Shaw (védő)| június 27.| 27 millió fontért a Southamptontól| jelenleg is a klub játékosa

Vanja Milinkovic-Savic (kapus)| augusztus 5.| 1.5 millió fontért a Vojvodinatól| 2015-ben felbontották a szerződését, miután nem kapta meg a munkavállalási engedélyt

Ángel Di María (támadó középpályás)| augusztus 15.| 59.7 millió fontért a Real Madridtól| 2015-ben 30 millió fontért a Paris Saint-Germainhez igazolt 

- Marcos Rojo (védő)| augusztus 20.| 16 millió fontért a Sporting Lisszabontól| kölcsönben az Estudiantesnél

- Daley Blind (védő, középpályás)| szeptember 1.| 13.8 millió fontért az Ajaxtól| 2018-ban 14 millió fontért visszatért az Ajaxhoz

- Radamel Falcao (csatár)| szeptember 2.| 16 millió fontért egy évre kölcsönben a Monacotól| 2015 nyarán lejárt kölcsönszerződése és visszatért Monacoba

 

Premier League helyezés:

4. hely

 

2015-16: Visszafogott átigazolások (és az elromlott faxgép)

 

 

Di Maria 2015 nyári távozásával Woodward és Van Gaal taktikát váltott galaktikus szempontból és hat olyan igazolást eszközöltek, amelyek közül egyik se volt A-listás tehetség, totális ellenpontját bemutatva 12 hónappal korábbi tevékenységüknek. Így érkezett Matteo Darmian (£12.7m), Memphis Depay (£25m), Morgan Schneiderlin (£17m), Bastian Schweinsteiger (£6.5m), Sergio Romero (ingyen) és Anthony Martial (kezdésként £36m). Martial a United stabil 9-eseként Woodward egyik sikersztorijának tekinthető, míg az átigazolási időszak utolsó napja David de Gea meghiúsult Real Madridba igazolási drámáját hozta. A spanyol klub a Unitedet hibáztatta, akik visszadobva a labdát az időbélyeggel ellátott faxokat lobogtatták, bizonyítékául annak, hogy a madridiak túl későn léptek akcióba.

 

Üzletek és hol vannak most:

- Matteo Darmian (védő)| július 11.| 12.7 millió fontért a Torinotól| 2019 szeptemberében 3.2 millió fontért a Parmahoz igazolt

- Memphis Depay (szélső középpályás)| július 12.| 25 millió fontért a PSV Eindhoventől| 2017 januárjában 16 millió fontért a Lyonhoz igazolt

- Morgan Schneiderlin (középpályás)| július 13.| 17 millió fontért a Southamptontól| 2017 januárjában 22 millió fontért az Evertonhoz igazolt

- Bastian Schweinsteiger (középpályás)| július 13.| 6.5 millió fontért a Bayern Münchentől| 2017 márciusában ingyen a Chicago Fire-höz igazolt

- Sergio Romero (kapus)| július 27.| ingyen a Sampdoriatól| jelenleg is a klub játékosa

- Anthony Martial (csatár)| szeptember 2.| kezdésként 36 millió fontért a Monacotól| jelenleg is a klub játékosa

 

Premier League helyezés:

5. hely, Louis van Gaalt pedig kirúgták

 

2016-17: A megfontolatlan átigazolások

 

 

Az előző két nyár során leigazolt 13 játékost követően az ügyvezető-alelnök és új menedzsere, José Mourinho további négy erősítést hajtott végre, akikre összességében a Woodward éra legnagyobb összegét költötték el: 149 millió fontot. A(z akkor) világrekordnak számító 89 millió fontért érkezett Paul Pogba, a 30-30 millióért csapatot váltó Eric Bailly és Henrikh Mkhitaryan ellenére egy ingyen megszerzett játékos mutatta a legjobban, mekkora zagyvaság uralkodik a klub átigazolási stratégiájában. Ő volt a 35 éves, pályája csúcsán már túl levő csatár, Zlatan Ibrahimovic, akinek érkezésével a 21 éves Martial a perifériára szorult, a United pedig elkezdett robotikus, vontatott stílusban játszani. Bár Ibrahimovic 28 gólt szerzett, a United pedig megnyerte a Ligakupát és az Európa-ligát, a bajnok Chelsea mögött 24 pontos lemaradással végeztek. Ettől függetlenül Woodward vezetése alatt a United legsikeresebb szezonját könyvelhette el, az európai kupasiker pedig Bajnokok Ligája kvalifikációt ért számukra.

 

Üzletek és hol vannak most:

- Eric Bailly (védő)| június 8.| 30 millió fontért a Villarrealtól| jelenleg is a klub játékosa

Zlatan Ibrahimovic (csatár)| július 1.| ingyen a Paris Saint-Germaintől| 2018 márciusában ingyen az LA Galaxy-hez igazolt

Henrikh Mkhitaryan (középpályás)| július 6.| 30 millió fontért a Borussia Dortmundtól| 2018 januárjában az Alexis Sanchez csereügylet keretében az Arsenalhoz igazolt

Paul Pogba (középpályás)| augusztus 9.| 89 millió fontért a Juventustól| jelenleg is a klub játékosa

 

Premier League helyezés:

6. hely

 

2017-18: Az újjáépítés igazolásai

 

 

Ibrahimovic súlyos térdsérülése véget vetett vezéregyéniség státuszának, Mourinho pedig egy gördülékenyebb csapatot kívánt építeni, amely versenyképes. 146 millió font ellenében érkezett is Victor Lindelöf (£31m), Romelu Lukaku (£75m) és Nemanja Matic (£40m). Alexis Sanchez januárban érkezett egy Arsenallal kötött csereügylet keretében, amelyben Mkhitaryan pedig Londonba költözött, a United pedig második helyen végzett a szezon végén. De 81 pontjukkal is 19 egységnyi hátrányban végeztek a Manchester City mögött, amely egyértelműen azt jelentette, hogy José Mourinho a következő átigazolási időszakban megkapja majd azokat erősítéseket, amelyekre szüksége van a bajnoki címért folyó harcban...

 

Üzletek és hol vannak most:

- Victor Lindelöf (védő)| június 15.| 31 millió fontért a Benficatól| jelenleg is a klub játékosa

Romelu Lukaku (csatár)| július 10.| 75 millió fontért az Evertontól| 2019 nyarán 74 millió fontért az Internazionale-hoz igazolt

Nemanja Matic (középpályás)| július 31.| 40 millió fontért a Chelsea-től| jelenleg is a klub játékosa

Alexis Sanchez (csatár)| január 22.| csereügylet keretében az Arsenaltól| 2020 augusztusában ingyen az Internazionale-hoz igazolt

 

Premier League helyezés:

2. hely

 

2018-19: Csalódást keltő átigazolások

 

 

Mourinho csak három játékost szerződtetett - Diogo Dalot (£19m), Fred (£52m) és Lee Grant (ingyen) - és senki sem érkezett abba a pozícióba, amit igazán meg akart erősíteni: középhátvéd. Célpontok között szerepelt a Leicesteres Harry Maguire és a Bayern Münchenben játszó Jerome Boateng is. Woodward ténykedését a magas kikiáltási árak akadályozták, de ezzel együtt (érthetően) csodálkozott, hogy Bailly és Lindelöf miért került annyiszor mellőzésre az előző idényben, amikor Mourinho kérésére igazolták őket. Woodward abbeli vágya, hogy szerződtesse a klub történetének első sportigazgatóját, csak erősítette Mourinho haragját. "A felkészülési szezon nagyon rossz" - dörmögte a menedzser az első napon a Los Angeles-i napfényben. Karácsonyra már távozott is.

 

Üzletek és hol vannak most:

- Diogo Dalot (védő)| június 6.| 19 millió fontért a Portotól| 2020 októberében az AC Milanhoz került kölcsönben

Fred (középpályás)| június 21.| 52 millió fontért a Shakhtar Donetsktől| jelenleg is a klub játékosa

Lee Grant (kapus)| július 3.| ingyen a Stoke City-től| jelenleg is a klub játékosa

 

Premier League helyezés:

6. hely, José Mourinhot pedig kirúgták

 

2019-20: Az újraindítás átigazolásai

 

 

Woodward hatodik nyarára már megbánta a múlt hibáit - a Moyes-Fellaini zagyvaságot elfogadva balszerencseként - és egy új, bátor világot képzelt el, amelyben Ole Gunnar Solskjaer vezetésével az ideális igazolásokkal erősödik a United. Ebben benne foglaltatik az X-faktor, a gyors sebesség és a progresszív, támadásokat előtérbe helyező játék. Mourinho utódja Daniel James (£15m), Aaron Wan-Bissaka (£50m) és - biztosan Mourinho bosszúságára - Maguire (£80m) megszerzését tudta ehhez most hozzátenni. Végre a United igazolásaiban mutatkozott némi kohéziós erő, miközben Ed Woodward a sportigazgatói poszt helyett már csak technikai igazgatót kívánt a klubhoz szerződtetni. Miért is ne, ha az erősítések ezt a mintát követik, különösen azután, hogy a télen 47 millió fontért megvásárolt Bruno Fernandes (a kölcsönvett Odion Ighaloval karöltve) egészen a harmadik helyig repítette a csapatot. Ráadásul Mason Greenwood az akadémia tehetségéből potenciális generációs sztárrá avanzsált, így az ügyvezető-alelnök átigazolási kertjében minden rózsásnak tűnt.

 

Üzletek és hol vannak most:

- Daniel James (csatár)| június 12.| 15 millió fontért a Swansea City-től| jelenleg is a klub játékosa

Aaron Wan-Bissaka (védő)| június 29.| 50 millió fontért a Crystal Palace-tól| jelenleg is a klub játékosa

Harry Maguire (védő)| augusztus 5.| 80 millió fontért a Leicester City-től| jelenleg is a klub játékosa

Bruno Fernandes (középpályás)| január 30.| 47 millió fontért a Sporting Lisszabontól| jelenleg is a klub játékosa

Odion Ighalo (csatár)| február 1.| kölcsönben a Shanghai Shenhuatól, 2021 januárig meghosszabbítva

 

Premier League helyezés:

3. hely

 

2020-21: A zűrzavar átigazolási időszaka

 

 

Jadon Sancho: két szó, amely összefoglalja Woodward 10 hetes szappanoperáját a Borussia Dortmund támadójáért, amely végül kudarcba fulladt és hatalmas nézetkülönbségeket okozott. A Dortmund által kért 120 millió euró már korán ismert volt, úgyhogy a klubnak vagy meg kellett volna vásárolnia ezért az összegért, vagy pedig hagynia kellett volna és más alternatívákra koncentrálhattak volna. A United szerint az egész ügylet nyélbe ütése 250 millió eurót emésztett volna fel, ez pedig irreális összeg volt a klub amúgy is megtépázott gazdasági helyzetében, még úgy is, hogy Solskjaer első számú kiszemeltje kapcsán kivárásra és a Dortmund megenyhülésére vártak. Ennek a stratégiának az értelmében más jobboldali szélső szerződtetése nem került megfontolásra, amíg Sancho megszerzése nem lett lehetetlennek kikiáltva, így viszont a menedzsernek nem sikerült egy stabil, azonnal bevethető emberrel erősítenie ezen a poszton. Helyette Solskjaer szerződtetett két 18 évest, Facundo Pellistri (£10m) és Amad Diallo Traoré (£18.2m, januárban csatlakozik) személyében, míg Donny van de Beek (£35m), Edinson Cavani (ingyen) és Alex Telles (£15m) is csatlakozott a klubhoz. Van de Beeken kívül mindegyik játékos az átigazolási időszak utolsó napján vált a United játékosává, ahogyan Fellaini is Woodward első átigazolási időszakában.

 

Üzletek és hol vannak most:

- Donny van de Beek (középpályás)| szeptember 2.| 35 millió fontért az Ajaxtól

Edinson Cavani (csatár)| október 5.| ingyen a Paris Saint-Germaintől

Alex Telles (védő)| október 5.| 15 millió fontért a Portotól

Facundo Pellistri (szélső)| október 5.| 10 millió fontért az Atlético Peñaroltól

Amad Diallo Traoré (szélső)| október 5.| 18.2 millió fontért az Atalantától, januárban


Guardian

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!