Solskajer: Nyitott még a csoport

Dan James kései góljával elért 4-1-es győzelem azt jelenti Solskjaer együttese számára, hogy egyetlen pontra van szükségük az utolsó két mérkőzésük alkalmával, hogy sikeresen kvalifikálják magukat a legjobb 16 csapat közé. A következő hetekben következő hazai mérkőzés a PSG ellen és az RB Leipzig otthonába történő látogatás azonban nem jelenti azt, hogy a menedzser nagyon előre szaladna a találgatásokat illetően.


"Nagyon nyitott még a csoport" - mondta a norvég.

 

"Van egy kilenc pontos csapat, két hat pontos (PSG és RB Leipzig), a Basaksehirnek pedig van három pontja, úgyhogy pontok kellenek még a továbbjutáshoz."

 

 

"Egy pont feltehetőleg elég lehet, három azonban biztos győzelmet jelent, úgyhogy remélhetőleg a PSG ellen sikeresen biztosíthatjuk magunkat, de ez már egy másik kérdés."

 

"Edinson (Cavani az első kezdőként történő pályára lépése alkalmával) és Donny (van de Beek) remekül teljesítettek."

 

"Természetesen az egész csapat remekül játszott. Megtaláltuk a helyünket és a gyorsaságot, úgyhogy ez nagyon jó volt."

 

"Az első félidőt követően megérdemeltük a győzelmet. A második félidő mindig más és mindig nehezebb ilyenkor fenntartani a sebességet, ha már 3-0-ra vezet a csapat."

 

Mi a helyzet Pogbával és a két lecserélt játékossal?

 

Aaron Wan-Bissaka és Victor Lindelöf lecserélésére biztonsági okokból került sor, Solskjaer pedig reméli, hogy nem súlyosak a játékosok problémái.

 

"Remélhetőleg a hétvégén már rendelkezésre fognak állni, de ez nem biztos. Victornak a hátával, míg Aaronnek a bokájával vannak problémák, úgyhogy nem volt értelme kockáztatni egyikük egészségét sem."

 

Solskjaer a mérkőzést megelőzően Paul Pogbáról is adott híreket, aki hiányzott a keretből.

 

"Feldagadt a bokája. Hétfőn még edzett, de nem érezte jól magát, kedden reggel pedig már megkaptuk róla a hírt."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!