Woodward: A klub támogatja Solskjaert az átigazolási piacon
A Manchester United támogatni fogja menedzserét, Ole Gunnar Solskjaert a nyári átigazolási időszakok köré kialakított hosszú távú stratégia megvalósításában, állítja a klub ügyvezető-alelnöke, Ed Woodward.
Woodward már számos alkalommal állt ki támogatólag Solskjaer mellett, legutóbb éppen novemberben, a klub első pénzügyi negyedévi eredményeinek bejelentésekor, amikor az elmaradó jegybevételek miatt 20 százalékos bevételvisszaesésről kellett beszámolnia.
A norvég menedzser alatt akkor kezdett el igazán inogni a kispad, amikor a múlt hónapban egymás után vereséget szenvedett csapatával az Arsenal és az Istanbul Basaksehir ellen, azonban egy négy mérkőzéses győzelmi sorozattal 9. helyig kapaszkodtak a Premier League tabellán, a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába való továbbjutáshoz pedig csak egyetlen pontra van szükségük.
A legutóbbi, virtuálisan megtartott szurkolói fórum keretében Woodward ismét hitet tett Ole mellett és kijelentette, hogy a klubnál elégedettek a csapat által azóta bejárt úttal, hogy a norvég menedzsert közel két éve ideiglenesen kinevezték a Vörös Ördögök kispadjára.

"Számunkra egyértelműen az élvez prioritást, hogy mi történik a pályán és bár a hangulat nem ugyanolyan szurkolók nélkül a stadionban, a legutóbbi, áprilisi találkozásunk óta számos emelkedett pillanatot élhettünk át, kezdve a 14 mérkőzéses veretlenségi sorozattal, amellyel bronzérmesek lettünk a Premier League-ben vagy a nagyszerű PSG és Leipzig elleni győzelmekkel a Bajnokok Ligájába való visszatérésünk során" - kezdte Woodward.
"Természetesen felismertük, hogy még kemény munka áll előttünk, amíg el tudjuk érni a trófeák megszerzéséhez szükséges kiegyensúlyozottságot. De látunk pozitív jeleket a pályán és az edzőközpontban egyaránt ahhoz, hogy megerősítsük abbeli hitünket, hogy előrébb léptünk Ole, edzői stábja és a játékosok által."
"Áprilisban ugyanezen a fórumon azt mondtam, hogy elkötelezettek maradtunk a keretünk megerősítése tekintetében, bár a koronavírus világjárvány során fegyelmezett költekezést folytattunk. Hiszem, hogy ezt be is bizonyítottuk a 2019 nyara óta eszközölt több mint 200 millió euros erősítéseinkkel - amely magasabb összeg, mint amit bármelyik másik európai klub költött ebben az időszakban."
"Továbbra is támogatjuk Ole-t a jól megtervezett, hosszú távon gondolkodó hozzáállásában az erősítések terén, első sorban a nyári átigazolási időszakokra fókuszálva."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ed Woodward
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló