Cole: Martialban sokkal több potenciál lakozik
Az egykori támadó a Villa elleni meccs után nyilatkozott.
Anthony Martial fejese az Old Trafford első idei gólját hozta a birminghami együttes vendéglátásakor.
Az utóbbi időben a csatár ismét a kezdőben kapott helyet Ole Gunnar Solskjaer csapatában, miután maga mögött hagyta korábbi sérüléseit, de a kapu előtt egyelőre még nem találta meg önmagát.
A Vörös Ördögök első számú gólfelelőseivé Bruno Fernandes és Marcus Rashford lépett elő, illetve Edinson Cavani is nagy szerepet vállalt az elmúlt hetekben a United sikereiben.

Andy Cole szerint azonban a tavaly 23 gólig jutó Anthony játéka sokkal többet tartogat Solskjaerék számára, és reméli, hogy az Aston Villa ellen mutatott produkciója még csak előfutára annak, ami a szezon hátralevő részében következik tőle.
"Tony hihetetlen tehetséggel rendelkezik, remekül mozog be a területekbe, de a befejezései néha hagynak kívánni valót maguk után" – mondta a United legendája. "Nagy helyzetekben képes a kapusba lőni a labdát, vagy rossz döntéseket hozni, de minden képessége megvan a játékhoz. Hiszem, hogy Marcus mellett benne is rengeteg potenciál van."
"Kitartóan kell dolgoznia, és remélhetőleg jó formába lendül. Mindketten képesek akár 25 találatig is eljutni."
Andy mellett Ole is dicsérte a 25 éves labdarúgót a mérkőzést követően, aki legközelebb a City elleni Ligakupa-elődöntőben bizonyíthatja rátermettségét.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |