Woodward szurkolói fórumon vett részt
A Manchester United vezetői, köztük Ed Woodward, a mai napon részt vettek egy szurkolói fórumon, hogy megvitassák a Szuperliga végül elvetett javaslatával kapcsolatos aggályokat.
Woodward ismételten bocsánatot kért az elkövetett hibák miatt, valamint ő és a klub többi vezetője figyelmesen végighallgatta a fórum résztvevőinek véleményeit.
A szurkolók képviselői első körben dühüket fejezték ki a klub első döntése miatt, amely támogatta a Szuperliga létrejöttét, amiből végül kihátrált a United azt követően, hogy a szurkolók kifejezték nemtetszésüket az új elit ligával kapcsolatban. Woodward elismerte, hogy a klub nem vette figyelembe eléggé a szurkolók szempontjait és személyesen kért elnézést az érintettektől a konzultáció hiánya miatt.
"Tudom, hogy dühösnek és cserbenhagyottnak érzik magukat a kommunikáció hiánya miatt és azért, mert a tervezet nem vette figyelembe eléggé a futball létfontosságú részét. A megfelelő kommunikáció segített volna elkerülni ezt a hibát" - mondta.
"Bár véleményünk szerint jelentős bevételekhez jutottak volna a futballvilág egyéb szereplői is Európa-szerte, teljes mértékben elfogadjuk, hogy vannak olyan alapvető elemek ebben a sportágban, melyeket rosszul ítéltünk meg."

"Ahogy Joel a múlt héten elmondta, nem sikerült megfelelő súlyt tulajdonítani a sportérdekek alapvető elveinek és hagyományainak, melyek nem csupán a hazai sorozatokat érintik, hanem az 1950-es évek közepe óta teljes Európát is, mert a kontinensen szervezett viadalok ugyanúgy létfontosságúak a futball számára."
"Szeretnénk megerősíteni elkötelezettségünket a hagyományok iránt. Biztosíthatom Önöket arról, hogy tanultunk a hibáinkból az elmúlt bő egy hétben és nem törekszünk a Szuperliga terveinek folytatására."
"A Manchester United szerencsés helyzetben van, hogy önfenntartó modellje miatt erősebb helyzetben van, mint a legtöbb klub. Fegyelmezett, hosszú távú tervünk van, amely lehetővé tette, hogy a világjárvány közepette is tudtunk erősíteni a csapaton és ezt a nyáron folytatni is fogjuk."
"Most a futballvilág többi képviselőjével együtt közösen azon dolgozunk, hogy kezelni tudjuk a hosszú távú kihívásokat. De biztosíthatom Önöket arról, hogy ezt nagyon érzékenyen fogjuk tenni, figyelembe véve az Önök és a többi szurkoló által képviselt véleményeket."
Woodward szerint a klub figyelmesen meghallgatja majd az észrevételeket, véleményeket.
"A mai napon azért vagyunk itt, hogy meghallgassuk visszajelzéseiket és figyelembe fogjuk venni azokat, amikor kidolgozzuk, hogy a jövőben hogyan tudunk majd egymással hatékonyabban kommunikálni."
"Ahogy Joel mondta a múlt héten, a szurkolóink teszik oly nagyszerűvé a Manchester Unitedet és ők mindig is ennek a klubnak a középpontjában fognak állni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |