Raiola: Pogba trófeákat akar nyerni a Manchester Uniteddel, vagy másik európai klubbal
Mino Raiola állítása szerint Pogba trófeákat szeretne nyerni a Manchester Uniteddel, vagy másik európai top csapattal, ha úgy alakul. Ezek között pedig vonzó célpont lehet akár a Real Madrid is.
Pogba ügynöke a múltban már számos alkalommal jelentkezett különböző spekulációkkal a francia középpályás jövőjét illetően. Tavaly év végén például arról nyilatkozott, hogy Pogba boldogtalan a Unitednél és távozni szeretne. A játékos ügynöke pedig továbbra is nyitva tartja azt az ajtót, amin keresztül a játékos nyári átigazolása akár meg is történhet.
Pogba szerződése 2022-ig köti jelenlegi csapatához a játékost, az adok-kapok pedig a közösségi médiában is folytatódott, miután a United norvég menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer is reflektált Raiola kijelentésére.
Solskjaer már korábban is a játékosügynök célkeresztjébe került, amikor is Raiola azt nyilatkozta, hogy az általa képviselt játékos nem képezi a Manchester United tulajdonát. A francia játékos egyébként pont a múlt hónapban nyilatkozott és dicsérte a norvég menedzsert, akit José Mourinhoval is összehasonlított és kiemelte, hogy mennyivel jobb Ole stílusa, amit képvisel. Az pedig köztudott, hogy Pogba viszonya a portugál menedzserrel nem volt koránt sem felhőtlen.
Annak ellenére, hogy ismét csúcsformában játszik, a 28 éves középpályás (aki megnyerte a csapattal már korábban az Európa-ligát és a Ligakupát) továbbra is a távozás felé hajlik Mino Raiola szerint, aki azt is akarja, hogy a francia játékos trófeákat nyerjen.

"Pogba esetében az is nagyon fontos, hogy mit akar a Manchester United, milyen célkitűzései vannak a csapatnak és milyen céljuk van Pogbával kapcsolatban."
"Pogbát mindig is érdekelte a Bajnokok Ligája megnyerése és a további címek. Ez a célja és meglátjuk, hogy ez lehetséges lesz-e a Manchester Unitednél, vagy másik európai csapatnál. Egy időben nagyon szerette a Unitedet és érezte viszont is ezt a csapat részéről."
Raiola szerint képviseltje azért is igazolna szívesen a Real Madridba, mert szeretne egy klubban lenni korábbi gyermekkori hősével, honfitársával, Zinedine Zidane-nal.
"A Madrid és a United számára nagyon nehéz lesz megtalálni a megfelelő opciót az igazolásra, mert a nagy klubok nem szeretik a legjobb játékosaikat nagy kluboknak eladni. Pogba számára viszont komoly opció lehet a spanyol csapat, hiszen gyermekkori hőse a menedzser."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló