Folynak az egyeztetések Pogba hosszabbításáról

A Manchester United egyeztetésekbe kezdett Paul Pogba képviselőivel a francia játékos szerződésének meghosszabbításáról.


Pogba jelenleg érvényes szerződésének utolsó évébe lép a nyáron, amely értelmében januárban már elkezdhet tárgyalni a Premier League-en kívüli klubokkal egy esetleges ingyenes 2022 nyári távozásról.

 

Mindazonáltal csütörtökön, a Németország elleni európa-bajnoki nyitómérkőzésüket megelőzően nyilatkozva Pogba elmondta, még "nem volt konkrét ajánlat" a United részéről a folytatásra.

 

"Egy év van hátra a szerződésemből, ezt mindenki tudja. Ezzel kapcsolatban annyit tudok elmondani, hogy a United még nem tett konkrét ajánlatot" - kezdte.

 

"Az Európa-liga döntővel fejeztük be a szezont, utána pedig egy kicsit nyaraltunk. Nem volt rá lehetőségem, hogy beszéljek a menedzserrel (Ole Gunnar Solskjaer)."

 

"Természetesen továbbra is a Manchester United játékosa vagyok, de az egyetlen dolog jelenleg, ami a jövőmmel kapcsolatban foglalkoztat az az Európa-bajnokság. Minden erről a tornáról és a rá való fókuszálásról szól, mert nem akarom azt hallgatni, hogy az emberek azt mondják, 'ah, ő nem koncentrál az Eb-re, mert a klubjával és a jövőjével van elfoglalva'."

 

"Most már sokkal tapasztaltabb vagyok ezen a téren, mint korábban és csak a jelenre koncentrálok, amely most az Európa-bajnokságot jelenti."

 

"Amikor egy ilyen sorozatban szerepelek, akkor megpróbálok minden olyan dolgot kizárni, amely a klubommal kapcsolatos. Ezért van egy ügynököm, aki minden ilyen ügyben intézkedik."

 

 

Pogba ügynöke, Mino Raiola már számtalan alkalommal gerjesztett nagy média visszhangot ügyfele jövőjével kapcsolatban az Old Traffordon. Az előző év végén például arról beszélt, hogy a középpályás "boldogtalan" a klubnál és csapatot kellene váltania.

 

Mindazonáltal a 28 éves világbajnok később saját közösségi médiás felületein tagadta a Unitedtől való távozását, emellett pedig Ole Gunnar Solskjaer is kikelt Raiola provokatív mondataitól.

 

A United 2020 januárjában, hat hónappal szerződésének eredeti lejárta előtt, élt opciós jogával és további egy évvel meghosszabbította Pogba szerződését.

 

A Juventustól való 2016-os manchesteri visszatérése óta 206 mérkőzésen 38 gólt és 42 gólpasszt jegyzett eddig.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!