Ole: Varane megmutatta mire képes
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester Untied menedzsere Raphael Varane-t dicsérte, miután a francia védő debütált a csapatban.
A Real Madridtól érkező védő egy kapott gól nélküli, 1-0-ra megnyert találkozón mutatkozott be új csapatában a Wolverhampton elleni bajnokin, rendkívül izgalmas bajnokin. A Molineux-ban elért győzelemnek köszönhetően pedig a Vörös Ördögök az angol élvonal leghosszabb idegenbeli veretlenségi rekordját is megdöntötték 28 mérkőzéssel.
Mozgalmas találkozó volt a francia védő számára, hiszen a házigazdák mindent elkövettek annak érdekében, hogy otthon tartsák a 3 bajnoki pontot, de Varane remekül állta a sarat.
"Megsüvegelendő teljesítményt rakott le az asztalra, ráadásul a Premier League-ben egy hajtós, kemény találkozón" - mondta Solskjaer, amikor a mérkőzést követően Varane-ról kérdezték. "Csúcsteljesítmény volt részéről, láthattuk, hogy jól érzi magát és a levegőben, valamint a földön is összeszedett és tapasztalatának köszönhetően remekül helyt állt."

A norvég menedzser kiemelte, hogy Varane nem csak a pályán nyújtott kiemelkedő teljesítményt, hanem az öltözőben is a találkozót megelőzően és a szünetben is.
"Nagyszerű volt a jelenléte a mérkőzés előtt és a félidőben is az öltözőben, elégedett vagyok vele. Azt hiszem megmutatta, hogy minden téren klasszis."
David de Gea, akit a Farkasok elleni mérkőzés legjobbjának választottak szintén pozitívan beszélt csapattársáról.
"Nagyszerű volt és kapott gól nélkül lehoztuk a meccset. Nagyszerű dolog, ha úgy tudunk mérkőzéseket lejátszani, hogy az ellenfél nem talál be. Remek srác és nagyon jót tesz a jelenléte a csapatnak. Nagyon tapasztalt védő. Sok-sok meccs van a háta mögött és ma megmutatta, hogy milyen nyugodt, hogy remekül bánik a labdával és uralja a kapu előtt légteret is. Remek védő és nagyszerű, hogy nálunk játszik."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló