Ole Martial lecseréléséről
Ole Gunnar Solskjaer elmondta, hogy miért cserélte le az Everton ellen végül 1-1-re végződő találkozón a második játékrész elején Martialt.
A francia támadó szezonbeli első góljával szerezték meg a vezetést a házigazdák közvetlenül a félidő előtt. Martial Bruno Fernandes passzából vette be a vendégek kapuját.
A második félidő elején azonban egy ellentámadásból Townsend tudott eredményes lenni, az Everton így végül 1 ponttal távozott az Old Traffordról. Martial ekkor már nem volt a pályán, mivel a csapat menedzsere egy kettős csere során lehívta őt a játéktérről. Őt és Edinson Cavanit Cristiano Ronaldo és Jadon Sancho váltották az 57. percben.

A találkozót követően Ole dicsérte Martial gólját és elmondta, hogy a csere egy kisebb sérülés miatt történt, nem pedig taktikai okokból.
"Remekül mozgott és együtt élt a játékkal. Scott, Mason, Bruno, majd Anthony egy nagyszerű befejezéssel. Nagyon örülünk, hogy sikerült neki. Sajnos azonban egy kisebb ütés miatt le kellett cserélni őt."
Anthony egyike azon három játékosnak a Unitedből, akiket Didier Deschamps meghívott a válogatottba, így ő, Varane és Pogba is ott lehetnek a pályán a Nemzetek Ligája elődöntőjében Belgium ellen. A döntőben pedig az Olaszország - Spanyolország találkozó győztesével nézhet farkasszemet a francia-belga páros továbbjutója. A mostani sérülés miatt azonban Martialra még orvosi vizsgálat vár és hamarosan kiderül, hogy bevethető lesz-e a franciák mérkőzésein.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 27. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-02-23 21:00
Premier League 26. forduló
London Stadium
2026-02-10 21:15
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 28 | 56 | 21 | +35 | 61 |
| 2 | Manchester City | 27 | 56 | 25 | +31 | 56 |
| 3 | Aston Villa | 27 | 38 | 28 | +10 | 51 |
| 4 | Chelsea | 27 | 48 | 31 | +17 | 45 |
| 5 | Manchester United | 26 | 47 | 37 | +10 | 45 |
| 6 | Liverpool | 27 | 42 | 35 | +7 | 45 |
| 7 | Brentford | 27 | 40 | 37 | +3 | 40 |
| 8 | Bournemouth | 27 | 43 | 45 | -2 | 38 |
| 9 | Everton | 26 | 29 | 30 | -1 | 37 |
| 10 | Fulham | 27 | 38 | 41 | -3 | 37 |
| 11 | Newcastle | 27 | 38 | 39 | -1 | 36 |
| 12 | Sunderland | 27 | 28 | 33 | -5 | 36 |
| 13 | Crystal Palace | 27 | 29 | 32 | -3 | 35 |
| 14 | Brighton & Hove Albion | 27 | 36 | 34 | +2 | 34 |
| 15 | Leeds United | 27 | 37 | 46 | -9 | 31 |
| 16 | Tottenham | 27 | 37 | 41 | -4 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 27 | 25 | 39 | -14 | 27 |
| 18 | West Ham | 27 | 32 | 49 | -17 | 25 |
| 19 | Burnley | 27 | 29 | 52 | -23 | 19 |
| 20 | Wolves | 28 | 18 | 51 | -33 | 10 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League 27. forduló, ÉLŐ