Irány a női öltöző - 1. rész

Kedves Fanatikusok! Az elmúlt időszakban rengeteg dolog történt a Manchester United Női csapatának háza táján. Szeretnénk nektek egy összefoglalóval jelentkezni, amelyben megmutatjuk nektek az elmúlt hónapok eredményeit, góljait és érdekességeit.


Ezentúl minden hónapban igyekszünk egy bővebb cikkel jelentkezni, amelyben az éppen aktuálisan mögöttünk hagyott hónap eseményeit mutatjuk meg nektek röviden. Tekintve, hogy a sorozat első részéről van szó, több hónapot, illetve több mérkőzést gyűjtöttem össze, javaslom az olvasásra 15-20 percet szánjatok. 

 

Egy kis történelemmel kezdeném a sorozatot. A Manchester United Ladies FC 1977-ben alakult. 1989-ben a North West Women's Regional Football League alapító tagjai között volt, de csak a 2001–02-es szezontól vált a Manchester United hivatalos csapatává. A 2001-ben megkötött partneri szerződés sajnos nem hozott komolyabb előre lépéseket, a lányok csak a harmadosztályban szerepelhettek a 2004/05-s szezon végéig, amikor is pénzügyi problémák miatt a női szakág megszüntetésre került. 

 

Sok kritika érte a Manchester Unitedet, amiért hatalmas éves bevételeiből nem segített a női csapat fejlődésében. Ezt követően csak akadémia szinten működött a Manchester United női szakága, ami azt jelentette, hogy a tehetséges futballistákba fektetett pénzek nem igazán térültek meg.

 

2017 augusztusában az FA megkereste a Manchester Unitedet, hogy vegyék fontolóra az újjáalakulást, mivel a Vörös Ördögök csapata volt az egyedüli angol élvonalban szereplő alakulat, amelynek nem volt női szakosztálya. 

 

2018 májusában aztán minden szükséges forrás összegyűlt, illetve a szükséges stratégiai és tárgyi feltételek is rendeződtek és több, mint 10 év után újra volt saját női csapata a Manchester Unitednek, bár az FA szabályozásai szerint csak a másodosztálynak számító Női Bajnokságba nevezhettek.

 

A 2018/19-es idényt remekül kezdték a lányok, több kiütéses győzelmet is arattak a Vörös Ördögök. A rendkívüli tehetségeket felvonultató csapat viszonylag hamar összeszokott és szemet gyönyörködtető mérkőzéseket szállítottak a szurkolóknak. Ez a nagyszerű játék kitartott a szezon végéig és első próbálkozásra sikerült az első osztályba történő feljutás. Itt megjegyezném, hogy a lányok toronymagasan nyerték meg a Női Bajnokság 2018/19-es kiírását.

 

Egy kis statisztika a 2018/19-es kiírásról:

 

 

A 2019/20-as szezont már az első osztálynak számító Női Szuperligában kezdte meg a Manchester United Női csapata. A koronavírus fertőzés miatti lezárások és halasztások miatt a bajnokságot 2020-ban felfüggesztették, az elmaradt mérkőzéseket pedig nem pótolták emiatt bajnokot sem hirdettek. A leálláskor a lányok a 4. helyen álltak.

 

A 2020/21-es kiírást már normál körülmények között tudták lejátszani a felek. Casey Stoney vezetőedző, aki korábban játszott az angol válogatottban, az újabb 4. helyezést követően elhagyta a Vörös Ördögöket. Vele egyidejűleg egy nagyobb fluktuáció indult el, több fontos távozó mellett John Murtough sportigazgató hathatós közreműködésével rengeteg fiatal játékos érkezett a csapathoz, illetve az új vezetőedzőnek Marc Skinnert nevezték ki.

 

Ezzel elértünk a jelenkorhoz, Marc Skinner érkezésével pedig jó néhány módosítás történt a csapat játékán és el kell ismernünk, hogy fut a szekér, látszik, hogy min dolgozik a szakmai stáb – a klub egyértelmű célja a BL indulást érő helyezések egyikének elérése.

 

Amellett, hogy szeretnék nektek egy kicsit részletesebb rálátást adni a Manchester United Női csapatának teljesítményére, fontos megismernünk, hogy kik is a jelenlegi keret tagjai. Most következzen egy kis bemutatkozás. Ebben a hónapban a védekező motor tagjait mutatom be nektek.

 

Kapusok:

Emily Ramsey – kapus – 1.:

 

 

Emily Ramsey korosztályos angol válogatott kapusként érkezett, mindössze 20 éves, fényes jövő előtt áll. A Manchester Unitedhez fiatalon csatlakozott, végig járta a korosztályos képzési programokat, majd ezt követően 2017-ben csatlakozott a Liverpool csapatához. Egy éves Mersey-parti kitérőt követően visszatért a Vörös Ördögökhöz, de már a felnőtt csapathoz. A 2018/19-es szezonban két alkalommal kapott lehetőséget, ezeken a mérkőzéseken pedig nem tudták bevenni a kapuját. Emily rendre meghívót kap az angol válogatott korosztályos válogatottjaiba, 2019-ben a skóciai U19-es Európa bajnokságon is képviselte hazáját.

 

Fran Bentley – Kapus – 22.:

 

 

Fran Bentley személyében egy újabb fiatal és tehetséges kapust tudhatunk a keretben. Fran a korábbi vezetőedző, Casey Stoney hívására tért vissza nevelőegyütteséhez, a Manchester United női csapatához. A klubhoz kilenc éves korában csatlakozott és egészen 14 éves koráig az akadémián nevelkedett, aztán a városi rivális, Machester City csapatánál folytatta karrierjét. A Vörös Ördögökhöz 2018-ban tért vissza, mindössze 17 évesen. Az aktuális szezont kölcsönben a Bristol City csapatánál tölti. Az angol U15-ös és az U17-es válogatott tagjaként három alkalommal is pályára lépett.

 

Mary Earps – Kapus – 27.:

 

 

Mary Earps szintén angol válogatott kapusként érkezett a Unitedhez 2019-ben a VfL Wolfsburg alakulatától. Earps majdnem 10 évvel ezelőtt léphetett pályára először egy felnőtt csapat tagjaként, de még mindig csak 28 éves. Tapasztalatának köszönhetően igen hamar a Vörös Ördögök egyik vezéregyénisége lett. A nottinghami születési hálóőr egy szezont töltött a kétszeres UFEA Női Bajnokok Ligája győztes Wolfsburgnál, de tagja volt korábban a Doncaster Rovers Belles csapatának, illetve megjárta Birminghamet, Bristolt és Readinget is. 2019-es angliai visszatérésekor eltökélten érkezett, többször is beszélt arról, hogy trófeákhoz szeretné segíteni a Manchester United Női csapatát, illetve eljuttatni a klubot az európai elitbe. Earps pályára lépett már a Háromoroszlánosok utánpótlás válogatottjaiban, a felnőtt csapatban pedig 2017-ben mutatkozhatott be, azóta 8 alkalommal képviselhette hazáját, tagja volt Phil Neville 2019-es FIFA Női Világbajnokságra utazó keretének.

 

Sophie Baggaley – Kapus – 32.:

 

 

Sophie Baggaley 2021 júliusában érkezett a Vörös Ördögökhöz, szintén angol korosztályos válogatottként. A 24 éves hálóőr eddig minden korosztályos válogatottban alapemberként szerepelt, fényes jövő áll tehát a fiatal tehetség előtt. Miután 2013-ban a Derby County Centre of Excellence programját elvégezte, áthelyezte székhelyét a Birmingham City Akadémiájára. 2014-ben már a Kékek felnőtt csapatában is bemutatkozhatott. Ezt követően tapasztalatszerzés céljából kölcsönbe került a Bristol City-hez, ahol a 2017/18-as szezonban egy kivételével minden mérkőzésen kezdőként kapott lehetőséget. Ebben az évben megkapta az FA Women’s Football Awards Save of the Year díját. Ezt követően végleg a Vörösbegyekhez igazolt, ahol több egyéni díjat is bezsebelhetett, többek között az FA WFA Players’ Player of the Year díjat, melyet azzal érdemelt ki, hogy 2013 után először sikerült a bristoliaknak a TOP6-ban végezniük az első osztályban. 2021-ben oroszlánrészt vállalt a Ligakupa döntőig való eljutásban, de a Vörösbegyek elbúcsúztak az első osztálytól a hiányos támadószekciójuk miatt. A kiesés évében Sophie 95 védést mutatott be, mellyel toronymagasan az első helyen végzett a bajnokságban pályára lépő kapusok előtt. Kicsit beszédesebb ez az adat, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a TOP5-be 59 védéssel lehetett bejutni.

 

Martha Harris – Védő – 2.:

 

 

Martha Harris egy védekező felfogású védő, aki mindkét szélen jól érzi magát. Harris a Lincoln utánpótlás programjában nevelkedett, majd ezt követően még tinédzserként debütált a felnőtt csapatban is. 2013-ban Liverpoolba tette át a székhelyét és rögtön az első évében megkapta a PFA Women’s Young Player of the Year díjat, amelyet a legjobban teljesítő fiatal tehetségnek ítélnek oda. Két évvel később megkapta az év legjobb liverpooli játékosának járó díjat. Martha futballista családból származik, két nővére és öccse is különböző szinteken rúgja a bőrt. Nővére, Megan Harris épp annak a Casey Stoneynak a partnere, aki 2018-2021 között a Manchester United Női csapatát irányította. A 27 éves védő 2018-ban csatlakozott a manchesteri Vörös Ördögökhöz és rögtön első opcióként számoltak vele a jobb szélső pozícióban. A Manchester Unitedben eddig 33 alkalommal lépett pályára, eddig 2 gólt szerzett. Harris korábban a korosztályos angol válogatottakat is megjárta.

 

Maria Thorisdottir – Védő – 3.:

 

 

Maria klasszikus belsővédőként, rengeteg tapasztalattal érkezett Manchesterbe 2021 januárjában a rivális Chelsea csapatától. Egyértelműen a védelem tengelyének meghatározó alakja. A norvég bekk 2022/23-as szezon végéig kötelezte el magát a Vörös Ördögökhöz, melyet a felek további egy évvel meghosszabbíthatnak. Maria Thorisdottir hazájában, a Klepp csapatában nevelkedett, felnőtt csapatban történő debütálására is itt került sor. 2012-ben a visszavonulás mellett döntött egy komolyabb sérülés miatt és kézilabdázni kezdett a norvég elsőosztályban. Két évvel később visszatért a futballhoz, de a térdsérülései már nem újultak ki, így a Klepp csapatából rögtön a londoni Kékekhez került. A Chelsea-vel két alkalommal megnyerte a Női Szuperligát, illetve 2018-ban az FA Kupa, 2020-ban a Ligakupa és az FA Community Shield küzdelmeinek végén is bajnokként vonulhattak le a pályáról. A Vörös Ördögök hármasa a norvég válogatott rendszeres tagja, immáron 49 alkalommal húzhatta magára hazája címeres mezét.

 

Aoife Mannion – Védő – 5.:

 

 

Aoife Mannion egy sokoldalú, magasan képzett középső védő, aki Bajnokok Ligája tapasztalattal érkezett a klubhoz. Korábban a Birmingham City és a Manchester City csapataival is helyt állt az európai kupaporondon. Fiatalkorát a Birmingham és az Aston Villa akadémiáján töltötte, majd utóbbinál a felnőttek között is bemutatkozhatott, egy évvel később viszont újra a Kékek játékosaként rúgta a bőrt. Itt több, mint 100 alkalommal lépett pályára. A 2017/18-as és a 2018/19-es évad végén is tagja volt annak a csapatnak, amely elhódíthatta a legjobb csapatnak járó díjat. Aoife 2019-ben a városi riválishoz csatlakozott, nem sokkal később pedig a felnőtt angol válogatottba is meghívót kapott.

 

Hannah Blundell – Védő – 6.:

 

 

Az egyik nyári szerzeménye a Vörös Ördögöknek Hannah Blundell, aki a box-to-box munkájával hívta fel magára a figyelmet. A 27 éves védő a Chelsea csapatától érkezett. Fiatal korát a Charlton Athletic akadémiáján töltötte, de mégis a londoni kékeknél mutatkozhatott be először felnőtt mérkőzésen még 2013-ban. Szinte azonnal felhívta magára a figyelmet, 2014-ben és 2015-ben is ő kapta meg az év legjobb fiatal női játékosának járó díjat. Hannah sikerei közé tartozik ezen felül 10 másik trófea is, így például már magasba emelhette a WSL bajnoki serlegét.

 

Ona Battle – Védő - 17.:

 

 

Ona Battle egy támadó mentalitású szélső védő, aki az első spanyol női játékos a Manchester United Női csapatának történetében. Ona 2020-ban csatlakozott a Vörös Ördögökhöz miután korábbi csapatánál a Levantenél lejárt a szerződése. A 22 éves védő 2017-ig Barcelona akadémiáján nevelkedett, majd a rivális, Madrid CFF-hez tette át székhelyét. 2019 óta a spanyol felnőtt válogatott tagja. A Manchester Unitedben 21 alkalommal lépett pályára, ezeken egy találatot jegyez.

 

Kirsty Smith – Védő – 20.:

 

 

Kirsty Smith egy rendkívül sebes szélső védő, gyakorlatilag bármelyik oldalon bevethető. Kirsty a Hibernian csapatától érkezett, ahol 139 laklommal lépett pályára az ott töltött 7 évben. A másodedző, Willie Kirk kereste meg, hogy legyen része a 2018-ban induló női csapatunknak és tegye át székhelyét délebbre. Smith nem habozott, aláírt a Vörös Ördögökhöz és rögtön az első évben 13 alkalommal léphetett pályára. A kemény munkabírású sokoldalú védőnk már többszörösen is bebizonyította, hogy a bajnokság bármelyik támadójával felveszi a versenyt és komoly fejtörést tud okozni. 2014-ben debütált a skót válogatottban, tagja volt a 2019-es vb-re utazó keretnek is. A Manchester United színeiben eddig 37 alkalommal lépett pályára.

 

Millie Turner – Védő – 21.:

 

 

Millie Turner egy igazi vezére a csapatnak, aki biztosítékot jelent arra, hogy a lányok együtt és egymásért játszanak. Turner leginkább belső védőként emlegethető, de helyt állt már szűrő középpályásként is az elmúlt évadok során. Előre játékban kiemelkedő képességekkel rendelkezik, nagyszerűen tudja kiugratni a társait és gyakran fellép a támadásokhoz is. Millie a Bristol City csapatától érkezett 2018-ban, ahol csapatkapitánynak választották, alig 6 hónappal az érkezését követően. Akadémistaként az Everton csapatát erősítette. Casey Stoney másodosztályú bajnokcsapatának fontos részét alkotta a korosztályos angol válogatott védő. A Manchester Unitedben eddig 56 alkalommal lépett pályára, ez idő alatt négyszer vette be az ellenfelek kapuját.

 

Most, hogy már a védekező játékosainkat ismerjük érdemes beszélni a United középpályájáról és támadó soráról, de erről majd a rovat következő részében olvashattok.

 

A havi rendszerességgel megjelenő „Irány a lány öltöző!” című sorozatunkban a mögöttünk hagyott hónap mérkőzéseiről is szót ejtenék, és néhány videót is megosztok veletek a legfontosabb pillanatairól. Lássuk a Vörös Ördögök eddigi mérkőzéseit a szezonban.

 

Manchester United N – Reading N 2-0

 

A Női Szuperliga első fordulójában a Manchester United Női csapata a Readinget fogadta hazai pályán. Több szempontból is érdekesnek ígérkezett a találkozó, hiszen Marc Skinner vezetőedző első tétmérkőzésén ülhetett le a Vörös Ördögök kispadjára, illetve a nyáron igazolt játékosok közül is többen a kispadon kaptak helyet. A találkozót a United nyerte meg, Kirsty Hanson és Ona Batlle góljaival. Szeretném kiemelni a gólok minőségét, ugyanis mindkét találatot remek játék előzte meg. Lássuk a mérkőzés legfontosabb pillanatait.

 

A videó ide kattintva nyílik meg.

 

 

Manchester United N – Reading N 2-0

Női Szuperliga 1. forduló

2021.09.03. 20:45 Leigh Sports Village (Leigh)

 

Manchester United N: Earps; Blundell, Thorisdottir, Mannion, Batlle; Zelem (c), Boe Risa (Russo 75’), Staniforth (Groenen 66’); Hanson, Toone (Thomas 66’), Galton. 

Sárga lap: Staniforth 35’. 

Nem használt cserék: Baggaley, Ladd, Fuso, Smith, Turner, Jones.

 

Reading N: Moloney; Bryson, Cooper, Evans, Woodham; Rowe, Peplow, Chaplen; Harding (c) (Jeon 71’), Harries, Eikeland.

Nem használt cserék: Stewart; Roberts, Rowe, Lister, Wild. 

 

Gólszerzők: Hanson 39’, Batlle 54’.

 

Leicester City N – Manchester United N 1-3

 

A bajnokság második játéknapján már keményebb és kényelmetlenebb ellenfél várta a manchesteri lányokat. A Leicester idén jutott fel az első osztályba, a nyáron pedig kiválóan erősítettek, többek között a Vörös Ördögöktől is sikerült igazolniuk. Marc Skinner ennek ellenére egy rendkívül jól felépített stratégiával újabb győzelemre vezette a lányokat. A mérkőzésen Ella Toone szerzett egy káprázatos gólt, majd a második félidőben egy szöglet után Maria Thorisdottir volt eredményes a végeredményt pedig a nyáron érkező Martha Thomas állította be. Az összképet sajnos árnyalta, hogy a Rókák is betaláltak egy pontrúgás végén. Talán a legszebb pillanat Ella Toone gólja volt, de érdemes kiemelni, hogy Thomas találata előtt Hanson remekül támadott vissza és szerezte meg a labdát.

 

 

Leicester City N – Manchester United N 1-3

Női Szuperliga 2. forduló

2021.09.12. 15:00 King Power Stadium (Leicester)

 

Manchester United N: Earps; Blundell, Mannion, Turner (Thorisdottir 15’), Batlle; Zelem (c), Groenen; Staniforth (Thomas 68’); Hanson, Toone, Galton (Russo 83’). 

Sárga lap: Toone.

Nem használt cserék: Baggaley, Harris, Boe Risa, Jones, Ladd, F.Fuso. 

 

Leicester City N: Levell; Purfield (de Graaf 56’), Plumptre, Brougham, Howard; Pike, Tierney (Mcmanus 56’), Flint; Paul (Smith 56’), Sigsworth, Bailey-Gayle (Devlin 45+3’).

Sárga lap: Sigsworth, Flint.

Nem használt cserék: Brooks, Brown, Camwell, Lambourne, Powell.

 

Gólszerzők: McManus 61’, illetve Toone 36’, Thorisdottir 47’, Thomas 71’.

 

Hivatalos nézőszám: 4473.

 

Manchester United N – Chelsea N 1-6

 

Marc Skinner számára ezúttal valódi erőpróba következett, hiszen a harmadik fordulóban a regnáló bajnok, Chelsea csapata érkezett Manchesterbe. A mérkőzésen a londoni Kékek diadalmaskodtak és sajnos kiütés lett a vége. A hazaiak egyetlen gólját a félidőben beálló Alessia Russo szerezte. Sajnos a vereség megérdemelt volt, a Chelsea minden tekintetben a United felé nőtt a mérkőzésen. Ki kell emelni, hogy a legtöbb vendég találatot egyéni hiba előzte meg, ez nem a United lányainak napja volt.

 

A videó ide kattintva nyílik meg.

 

Manchester United N – Chelsea N 1-6

Női Szuperliga 3. forduló

2021.09.26. 13:30 Leigh Sports Village (Leigh)

 

Manchester United N: Earps; Blundell, Mannion, Thorisdottir, Batlle; Zelem, Groenen (Ladd 65’); Hanson, Staniforth (Russo 46’), Galton (Jones, 80’); Toone.

Nem használt cserék: Baggaley, Harris, Boe Risa, Fuso.

 

Chelsea N: Berger; Bright, Carter, Eriksson; Charles (Andersson 58’), Ingle, Leopolz, Reiten (Fox 78’); Kirby (England 78’), Kerr (Spence 82’), Harder (Fleming 78’).

Nem használt cserék: Musovic, Nouwen, Ji, Telford.

 

Gólszerzők: Russo 48’, illetve Kirby 2’, Harder 25’, Kerr 44’, 51’, Spence 87’, Fleming 90’.

 

Hivatalos nézőszám: 2197.

 

Birmingham City N - Manchester United N 0-2

 

A londoni Kékek elleni csúfos vereséget követően igen összeszedett teljesítményt láthattunk a lányoktól a Birmingham otthonában. Skinner már a Chelsea elleni mérkőzést követően is kiemelte, hogy nem szabad egy eredmény miatt leragadniuk és tovább kell lépniük. Rendkívül fontos volt a három pont megszerzése, Leah Galton és Ella Toone pedig egyaránt egy középre gurított labdából voltak eredményesek.

 

 

Birmingham City N - Manchester United N 0-2

Női Szuperliga 4. forduló

2021.10.03. 19:45 St. Andrew’s Stadium (Birmingham)

 

Birmingham City N: Ramsey; Holloway, Lawley, Quinn, Finn; Whipp (Smith 75’), Robertson (Ryan-Doyle 46’), Pennock (Cowie 83’); Sarri (Whelan 46’), Quinn, Scott.

Nem használt cserék: Clark, Hourihan, Phillips.

 

Manchester United N: Earps; Batlle, Thorisdottir, Mannion, Blundell; Zelem (c), Groenen; Russo (Boe Risa 71'), Staniforth (Hanson 45'), Galton (Jones 90+2'); Toone.

Sárga lap: Staniforth, Groenen.

Nem használt cserék: Baggaley, Fuso, Harris, Ladd.

 

Gólszerzők: Galton 27', Toone 80'.

 

Manchester United N - Manchester City N 2-2

 

Marc Skinner első manchesteri derbijére készült októberben. A mérkőzést megelőzően hatalmas volt a készülődés, hiszen nemcsak Skinnernek, de az egész klubnak ez volt az első városi rangadója az évben. A Kékektől a 35. percben kiállították Georgia Stanwayt egy elkésett belépő miatt, de ez az első félidőben még nem igazán érződött, a városi rivális szerezte meg a vezetést a 38. percben. A második félidőben a lányok már sokkal kompaktabbak voltak, aminek az eredménye két gyors találat volt, így a United át is vette a vezetést. Előbb Lucy Staniforth, majd Alessia Russo volt eredményes, de az öröm nem sokáig tartott, ugyanis a 79. percben a City veteránja, Ellen White ki tudott egyenlíteni. A mérkőzés végeredménye tükrözte a pályán látottakat is.

 

 

Manchester United N – Manchester City N 2-2

Női Szuperliga 5. forduló

2021.10.09. 14:30 Leigh Sports Village (Leigh)

 

Manchester United N: Earps; Batlle, Mannion, Thorisdottir, Batlle; Zelem (C), Groenen (Ladd 85’); Hanson (Staniforth 67’), Toone, Galton; Russo.

Nem használt cserék: Baggaley, Harris, Boe Risa, Fuso, Jones.

 

Manchester City N: Benameur; Stokes, Greenwood, Scott, Stanway; Weir (Coombs 89’), Walsh, Angeldal (Park 76’); Hemp, Shaw (White 59’), Beckie.

Nem használt cserék: Keating, Kennedy, Mace.

Sárga lap: Beckie.

Piros lap: Stanway.

 

Gólszerzők: Staniforth 72’, Russo 75’, illetve White 79’.

 

Durham N – Manchester United N 2-2(3:5)

 

A City elleni döntetlent követően másodosztályú ellenfél következett, de ezúttal a Ligakupában. A mérkőzést a mieink döcögősen kezdték, a rendes játékidőben sajnos nem is sikerült eldönteni a találkozót, de a tizenegyes párbajban aratott győzelemmel további egy ponttal gazdagodtak a lányok. A Vörös Ördögök góljait Ivana Fuso és a csereként pályára lépő Ella Toone jegyezte. Sajnos a mérkőzést csak a Durham hivatalos oldalán közvetítették, így az összefoglaló is onnan származik, így a United részéről nem sok momentum kerülhetett be az alábbi videóba. Toone ettől függetlenül akkora gólt akasztott, mint ide Lacháza.

 

 

Durham N - Manchester United N 2-2(3:5)

Női Ligakupa 1. forduló

2021.10.14. 20:00 Maiden Castle (Durham)

 

Manchester United N: Baggaley; Blundell, Mannion, Thorisdottir, Harris; Boe Risa, Ladd; Staniforth (Galton, 68'), Jones (Hanson, 59'); Russo, Fuso (Toone, 67').

Sárga lap: Ladd.

Nem használt cserék: Earps, Zelem, Batlle.

 

Durham N: Borthwick; Salicki, Johnson (Briggs56’), Robson, Wilson, Hill; Lambert (Christon 71’), Bradley, Hepple, Holmes; Brown (Galloway 62’).

Sárga lap: Hepple, Holmes, Bradley.

Nem használt cserék: Ayre, Crosthwaite, Greenwood, Mackain, Roberts.

 

Gólszerzők: Bradley 50', Hepple 85', illetve Fuso 35', Toone 75'.

 

Tottenham Hotspur N – Manchester United N 1-1

 

Újabb londoni kirándulás várt a Manchester Unitedre a válogatott szünetet követően. Ezúttal a Vörös Ördögöket a Tottenham fogadta és nem is alakult rosszul a mérkőzés, a befejezés sajnos mégis drámai lett. Russo ugyan megtalálta a góllövő formáját a sérülését követően, de egy egészen érdekes góllal egyenlített a Spurs a 95. percben. A védelem sajnos nem állt a helyzet magaslatán, de ezt a gólt akár Earps számlájára is felírhatjuk, mert 50 méterről nem illik ilyen gólt kapni.

 

A videó ide kattintva nyílik meg.

 

Tottenham Hotspur N – Manchester United N 1-1:

Női Szuperliga 6. forduló

2021.11.07. 13:15 The Hive Stadium (London)

 

Spurs N: Korpela; Neville, Zadorsky (c), Bartrip, Percival; Cho (Ubogagu 46’), Clemaron; Naz (Ayane 76’), Graham (Green 76’), Simon (Addison 80’); Williams.

Sárga lap: Simon, Percival.

Nem használt cserék: Heeps, Morgan, Harrop, Tang, Ale.

 

Manchester United N: Earps; Blundell, Mannion, Thorisdottir, O. Batlle; Ladd, Zelem (c); Hanson (Thomas 72’), Toone (Staniforth 72’), Galton; Russo.

Sárga lap: Blundell.

Nem használt cserék: Baggaley, Harris, Boe Risa, F. Fuso, Smith, Jones.

 

Gólszerzők: Percival 90+5’, illetve Russo 45+2’.

 

Everton N - Manchester United N 1-1

 

Folytatódott az idegenbeli túra a női csapatnál, ezúttal egy liverpooli kirándulás várt a hölgyekre. A mérkőzés kiegyenlített csatát hozott, melynek eredménye ismét pontosztozkodás lett. Ezúttal is Ella Toone szerezte a Vörös Ördögök gólját egy nagyszerűen megkomponált kontrából. A győzelem ezúttal is egy kabaréba illő gólon múlt, Earps és Thorisdottir nem értették meg egymást, az Everton középpályása, Simone Magill pedig lecsapott és kiegyenlített.

 

 

Everton N - Manchester United N 1-1

Női Szuperliga 7. forduló

2021.11.14. 13:30 Walton Hall Park (Liverpool)

 

Everton N: Maciver; Turner, George, Sevecke, Maier; Graham (Clinton 68’), Dali, Christiansen (c); Emslie (Bennison 82’), Duggan, Gauvin (Magill 68’).

Sárga lap: Sevecke

Nem használt cserék: Brosnan, Finnigan, Pattinson.

 

Manchester United N: Earps; Blundell, Mannion, Thorisdottir, O. Batlle; Boe Risa (Hanson 65’), Zelem (c); Russo, Toone, Galton; Thomas (Staniforth 65’).

Sárga lap: Zelem.

Nem használt cserék: Baggaley, Fuso, Smith, Jones.

 

Gólszerzők: Magill 76’, illetve Toone 10’.

 

Manchester United N – Manchester City N 2-1

 

Alig egy hónappal a bajnokságban megrendezett városi rangadót követően ismét egy derbi várt a lányokra ám ezúttal a ligakupában. Skinner alaposan felforgatta a keretet, ez pedig igaz a másik oldalon is. A találkozó során véleményem szerint a vendégek sokkal jobban játszottak, két véleményes góllal viszont a Vörös Ördögök meg tudták nyerni a szezon első manchesteri derbijét. A United góljait Fuso és Batlle szerezte, a City részéről Losada volt eredményes még a mérkőzés elején. Sajnos a mérkőzést egyik csatorna sem közvetítette, viszont a rivális klubmédia egész tetszetős összefoglalót tett elérhetővé.

 

 

Manchester United N – Manchester City N 2-1

Női Ligakupa 2. forduló

2021.11.17. 20:00 Leigh Sports Village (Leigh)

 

Manchester United N: Baggaley; Batlle, Mannion, Thorisdottir, Smith (Blundell 77’); Boe Risa, Jones (Zelem 77’); Fuso (Galton 66’), Staniforth, Hanson (Toone 66’); Thomas (Russo 51’).

Sárga lap: Hanson, Thorisdottir.

Nem használt cserék: Earps.

 

Manchester City N: Benameur; Stokes, Greenwood, Mace, Stanway; Coombs, Walsh (Weir 61’), Losada (Angeldal 76’); Beckie (Hemp 61’), Park, Raso (White 46’).

Sárga lap: Greenwood.

Nem használt cserék: Pilling, Scott, Shaw.

 

Gólszerzők: Fuso 30’, Batlle 82’, illetve Losada 2’.

 

Manchester United N – Arsenal N 0-2

 

A novemberi válogatott szünetet megelőzően még egy utolsó erőpróba várt a Vörös Ördögök lányaira, ugyanis aktuális listavezető Arsenal csapata érkezett a Leigh Sports Villagebe. Sajnos ezúttal a hölgyek nem tudtak győzelmet aratni, az Ágyúsok minden tekintetben felülmúlták a manchesterieket. A Untied részéről nem született gól, az Arsenal pedig a második félidőben gyorsan eldöntötte a mérkőzést.

 

 

Manchester United N – Arsenal N 0-2

Női Szuperliga 8. forduló

2021.11.21. 13:15 Leigh Sports Village (Leigh)

 

Manchester United N: Earps; Blundell, Mannion, Thorisdottir, Batlle; Staniforth, Zelem (c) (Boe Risa 87’); Hanson (Jones 78’), Toone, Galton; Russo.

Sárga lap: Blundell.

Nem használt cserék: Baggaley, Ladd, Fuso, Smith, Turner.

 

Arsenal N: Zinsberger; Catley, Wubben-Moy, Beattie, Maritz (Patten 90+5’); Little (Nobbs 46’), Walti, Maanum; McCabe (Parris 78’), Miedema (Foord 86’), Mead.

Sárga lap: McCabe.

Nem használt cserék: Williams, Stenson, Goldie, Houssein.

 

Gólszerzők: Miedema 48’, McCabe 57’.

 

Hivatalos nézőszám: 2,186.

 

Azt hiszem elég hosszúra sikerült az újdonsült rovatunk első része. Mi a véleményetek az eddig látottak alapján? Érdekelne benneteket egy közös meccsnézés? A jövőben minden hónap elején videós összefoglalóval fogok jelentkezni nektek, addig is várom a meglátásaitokat a komment szekcióban.

 

Források: womenscompetitions.thefa.comWikipedia.orgmanutd.com, manutdfanatics.hu.


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!