Jelenlegi United játékost csábított Rangnick
A Manchester United frissen kinevezett menedzsere, Ralf Rangnick izgatottan várja, hogy a csapattal dolgozhasson, ahol szerinte a fiatalság és a tapasztalat tökéletes egyensúlyban van, mégis egy játékost kiemelt, akit korábban ő is le szeretett volna igazolni.
A 63 éves német szakember egy exkluzív interjú keretein belül beszélt a játékoskeretről és a szezon hátralévő részére vonatkozó terveiről.
Rangnick elárulta, hogy elégedett a csapat minőségével, illetve, hogy van a keretben egy olyan játékos, akit annak idején megpróbált ő is az egyik korábbi csapatához csábítani.
"Nagyon izgatott vagyok" - nyilatkozta mosolyogva Ralf Stewart Gardnernek, a klubmédia riporterének. " - Úgy gondolom, hogy van egy csomó minőségi, fiatal játékosa a csapatnak. Jadon Sanchot pedig még a német Bundesligából ismerem.
"Ami azt illeti, találkoztam vele Londonban, mikor még 17 éves volt. Akkoriban próbáltuk a Leipzig csapatához csábítani, ő pár hónappal később mégis a Dortmundot választotta, ami végül az ő szemszögéből nem volt rossz döntés."
"Mason Greenwood, Marcus Rashford mindketten minőségi fiatal tehetségek, továbbá rengeteg nagy tapasztalattal rendelkező top játékos van még a keretben. Együtt dolgozni ezekkel a játékosokkal és segíteni nekik, hogy jobbá váljanak, igen, ez az amit nagyon várok."

Sancho 2017 augusztusában csatlakozott a Borussia Dortmund csapatához az átigazolási időszak utolsó napján, miután a Manchester City-ben nem kapott lehetőséget a felnőtt csapatban, így csak az akadémián tudott érvényesülni.
A hírek szerint Jadon sok klub érdeklődését felkeltette, többet között annak a Leipziegnek is, ahol Rangnick munkálkodott, ő mégis a Dortmundot választotta, ami jó döntésnek bizonyult, ugyanis a Sárga-feketék 7-es számú mezében kiváló játékossá vált.
A német csapatban négy szezon alatt 137 alkalommal lépett pályára, ez idő alatt 57 gólpasszt és 50 gólt termelt, ezt követően tért vissza Angliába, a United csapatához és most Rangnick kezei alatt pallérozódhat tovább.
A villámgyors szélső ismét jó teljesítménnyel rukkolt elő a 3-2-re végződő Arsenal elleni győztes mérkőzésen csütörtökön. Remélhetőleg megtartja ezt a formát, ami miatt november hónap legjobb United játékosa díjára is nevezték.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Liverpool vs Manchester United
Premier League 11. fordulóAnfield Road
2026-11-22 17:30
Premier League 10. forduló
Old Trafford
2026-11-08 17:30
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ralf Rangnick
Jadon Sancho
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 10 | 15 | 5 | +10 | 27 |
| 2 | Brighton & Hove Albion | 10 | 26 | 7 | +19 | 22 |
| 3 | Manchester City | 10 | 21 | 13 | +8 | 21 |
| 4 | Liverpool | 10 | 14 | 10 | +4 | 18 |
| 5 | Chelsea | 10 | 19 | 16 | +3 | 16 |
| 6 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 7 | Bournemouth | 10 | 16 | 14 | +2 | 15 |
| 8 | Brentford | 10 | 16 | 11 | +5 | 14 |
| 9 | Leeds United | 10 | 10 | 8 | +2 | 14 |
| 10 | Aston Villa | 10 | 14 | 17 | -3 | 13 |
| 11 | Tottenham | 10 | 10 | 11 | -1 | 12 |
| 12 | Newcastle | 10 | 13 | 16 | -3 | 12 |
| 13 | Hull City | 10 | 11 | 11 | 0 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 10 | 15 | 20 | -5 | 11 |
| 15 | Fulham | 10 | 10 | 12 | -2 | 10 |
| 16 | Nottingham Forest | 10 | 9 | 13 | -4 | 9 |
| 17 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 18 | Manchester United | 10 | 14 | 19 | -5 | 8 |
| 19 | Sunderland | 10 | 8 | 17 | -9 | 8 |
| 20 | Crystal Palace | 10 | 10 | 24 | -14 | 7 |