Varane: Nem bántam meg a Unitedhez igazolást

A Manchester United védője, Raphael Varane elmondása szerint nem bánta meg, hogy tavaly nyáron az Old Traffordra igazolt.


A 29 éves francia válogatott bekk egy éve mondhatja magát a Vörös Ördögök játékosának, de sorozatos sérülései, illetve csapata formája árnyékot vetett debütáló idényére.

 

Ráadásul azzal, hogy elhagyta a Real Madridot, elszalasztotta negyedik spanyol bajnoki címe és ötödik Bajnokok Ligája elsősége megszerzésének lehetőségét is.

 

Ettől függetlenül ő visszautasítja azt a véleményt, hogy rossz döntést hozott volna, amelyről így nyilatkozott a BBC Sportnak:

"Nem, egyáltalán nem."

 

"A futballban kihívások elé kell állítanod magadat és meg kell próbálnod fejlődni. Én szerettem volna új élményeket megélni azt követően, hogy 10 évet ugyanazon a helyen töltöttem."

 

"A Premier League egészen egyszerűen fantasztikus, a Manchester United pedig egy nagyszerű klub. Egy percig sem volt kérdéses a döntésem."

 

Varane is tisztában van azzal, milyen különbség van saját magát kihívások elé állítani és a nagy trófeákért való harc között - utóbbit 2011-es Real Madridhoz igazolása óta ugyanis folyamatosan megtapasztalhatta.

 

Tekintettel a Manchester United, illetve a Manchester City és a Liverpool közötti szakadékra - mindkét rivális több, mint 30 ponttal végzett a United előtt az előző bajnoki szezonban - utóbbi eléggé távolinak tűnik jelenleg.

 

Mindazonáltal az új menedzser, Erik ten Hag megpróbálja nagyobb sebességre kapcsolni a csapatot és gördülékenyebb játékot kialakítani a szezonra, így Varane optimista.

 

"Ez egy új szezon és egy új kezdet lesz" - tette hozzá.

 

"Az önbizalom nagyon fontos, mi pedig vesztettünk az önbizalmunkból, ahogy néhány meccsen kikaptunk. De szerintem nagy potenciál lakozik bennünk."

 

"Az új menedzser nagyon pozitív. Energikus, sokat presszingelő csapatot akar, ahol a védő vonalunk mögött nagy területek vannak. Ez talán sokkal támadóbb, mint a korábbi játékrendszerek amikben játszottam, de nagyon élvezzük ezt a fajta futballt, úgyhogy ez egy jó kezdet számunkra."

 

 

Ten Hag egyik legjelentősebb lépése a nyári átigazolási piacon egykori Ajaxos játékosa, az argentin válogatott Lisandro Martinez megszerzése volt.

 

Martinez érkezése még nem tekinthető hivatalosnak, de arra lehet számítani, hogy a július 30-i, Osloban rendezendő Atletico Madrid elleni felkészülési meccsen már ott lehet a csapatban.

 

Ten Hag Martinez kvalitásainak dicséretekor baloldali belső védőként hivatkozott rá, a keddi, Melbourne-ben rendezett Crystal Palace elleni felkészülési meccsen pedig át is tette a jobb oldalra a csapatkapitányt, Harry Maguire-t. 

 

Mivel a hollanad menedzser már megerősítette, hogy a következő szezonban is kapitányként számít Maguire-re, úgy tűnik, hogy Varane kezdőcsapaton belüli helye megkérdőjeleződött.

 

Ő azonban ezt egyáltalán nem így látja.

 

"A versenyhelyzet jót tesz a csapatnak. Harry nagyon fontos játékos számunkra. Ő a kapitány és természetesen nagyon sok kiváló képességgel rendelkezik."

 

"A csapat mindig csak jobbá válhat az ilyen típusú versenyhelyzetektől. Minden nagy klubnál így megy ez. Ha mindenki harcban áll a kezdőcsapatba való bekerülésért, az egy nagyon jó dolog."

 

Varane hét évet töltött el Cristiano Ronaldo csapattársaként a Real Madridnál, mielőtt a portugál világsztárral ismét egy csapatba kerültek a Unitednél.

 

A 37 éves, ötszörös aranylabdás játékos jövője továbbra is tisztázásra szorul, miután családi indokokra hivatkozva még nem csatlakozott a manchesteriek felkészüléséhez, de a legvalószínűbb oka az, hogy olyan klubnál szeretne játszani, amely részt vesz a Bajnokok Ligája küzdelmeiben.

 

Azok számára, akik szerint Ronaldo gyenge presszingelő képessége volt az egyik fő oka a United előző szezonbeli problémáinak, az tűnik a legjobb megoldásnak, ha világklasszis játékos távozik az Álmok Színházából. Viszont azoknak, akik szerint ő volt az egyetlen oka, hogy nem történt nagyobb tragédia, hatalmas érvágást jelentene ha másodszorra is búcsút venne Manchestertől.

 

"Ez a vita csak az öltözőn kívül folyt" - reagált Varane a felvetésre.

 

"Mi tudjuk és ismerjük a képességeit. És azzal is tisztában vagyunk, hogy nagyon híres. Tehát egyértelmű, hogy rengeteg ember beszél a csapat és az ő teljesítményéről."

 

"Cristiano egy nagyszerű versenyző típus. Ő egy legenda, aki mindig segíti a csapatot, úgyhogy nagyon jó vele együtt játszani."


BBC Sport

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!