Csapathírek a Southampton meccs előtt
Erik ten Hag friss hírekkel szolgált a Southampton elleni bajnokit megelőzően a Manchester United keretének állapota kapcsán.
A Vörös Ördögök, a hétfő esti, Liverpool elleni 2-1-es győzelemtől felbátorodva pozitív előjekkel utazhatnak a St. Mary's-be, ahol már szombaton ebédidőben pályára kell lépinük a Premier League 4. fordulójának nyitómérkőzésén.
Egymás után kétszer is idegenben lépnek majd pályára a manchesteriek, csütörtökön este ugyanis majd a Leicester City fogadja őket.
Ten Hagnak nehéz döntéseket kell meghoznia csapata összeállításakor, miután a hét elején többen kimagasló produkciót nyújtottak az ősi rivális elleni rangadón.
Miután a Real Madridtól való átigazolása véglegesítésre került, így Casemiro is számításba vehető lesz, aki így Dél-Angliában debütálhatna újdonsült csapatában.

Anthony Martial jó benyomást tett szezonbeli első mérkőzésén, amikor a kispadról állt be csereként, de a holland menedzser szerint a hétvégén nem számíthat a hétfőn gólpasszt adó támadóra.
"Majd holnap meglátjuk" - válaszolta Ten Hag, amikor hivatalos sajtótájékoztatóján a legfrissebb csapattal kapcsolatos hírekről kérdezték.
"A menedzser már tudja, de én először a csapattal fogom közölni a döntéseimet, aztán holnap majd meglátjuk."
"Casemiro megfelelő erőnléti állapotban van. Minden egyes edzést végigcsinált. Először egyedül gyakorolt, majd az elmúlt napokban már a csapattal együtt készült."
"Anthony Martial viszont nem egészséges. Kiújult az achilles problémája a legutóbbi meccsen, szóval várnunk kell. Nem tudok prognózist mondani arra vonatkozóan, hogy mennyire időre lesz szüksége, de remélhetőleg a következő [Leicester elleni] mérkőzésre már bevethető lesz."
Harry Maguire és Cristiano Ronaldo legutóbb a kispadon kaptak helyet, de most eséllyel pályázhatnak a kezdőcsapatbeli visszatérésre, Victor Lindelöf és Facundo Pellistri viszont továbbra is sérülésekkel bajlódnak.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Southampton - Manchester United
Premier League, 4. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Casemiro
Anthony Martial
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |