Ten Hag Casemiroról, Martialról és Rashfordról
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag friss információkkal szolgált a közelmúltban sérülés miatt hiányzó középpályása, Casemiro állapotával kapcsolatban, de Anthony Martial helyzetéről és Marcus Rashford formájáról is szót ejtett.
A Vörös Ördögök 18-asa a drámai körülmények között, hosszabbításban 4-3-ra megnyert Liverpool elleni FA-kupa mérkőzés előtt szenvedett térdsérülést, amely okán a brazil válogatott keretében is kikerült.
A szezon hátralévő része nagyon sűrűnek ígérkezik, amely egyik első állomásaként a manchesteriek a Brentford vendégeként folytatják szereplésüket a Premier League-ben, azzal a céllal, hogy a végelszámolásnál odaérjenek a Bajnokok Ligája indulást érő helyek egyikére.
Ehhez pedig minden játékosára nagy szüksége lesz a csapatnak, így természetesen az újságírók a régóta hiányzó Luke Shaw és Anthony Martial állapotáról is érdeklődtek, illetve szóba került az előző idény vezéregyénisége, Marcus Rashford formája is.

"Nehéz arra rámutatni, hogy melyik mérkőzésen térhet vissza [Luke Shaw]" - kezdte.
"De a terv az, hogy még a szezon vége előtt újra a csapatban lesz és néhány mérkőzésen játszani is fog."
"Casemiro már teljesített néhány edzést kint a pályán, tegnap pedig már a csapattal közösen készülhetett. Szóval jól halad a visszatérést tekintve, de majd holnap [szombaton] hozunk arról döntést, hogy már kezdhet-e vagy még kivárunk ezzel kapcsolatban."
"Martial is már az edzőpályán készülhet, de még nem a csapattal együtt. Rajta és azon múlik, hogy milyen gyorsan tud újra olyan szintre kerülni, hogy csatlakozhasson. Hogy mit mutat magából."
"Az az angol szövetségi kapitányon múlik, hogy játszatja-e [Rashfordot]. De természetesen azzal ő is tisztában van, hogy nagy a konkurenciaharc a posztján, az viszont persze a neve mellett szól szerintem, hogy ő már számtalanszor bizonyított, hogy mire képes ilyen helyzetekben."
"Ő egy fantasztikus játékos az angol válogatott számára és számunkra is, de természetesen ő ott akar lenni az Eb-n. Emellett pedig nyerni akar. Velünk is. Trófeákat akar szerezni. Mi pedig most olyan helyzetben vagyunk, hogy erre lehetőségünk is van. De ott akar lenni a Bajnokok Ligájában is. Szóval ő abszolút hozzá akar járulni a csapat teljesítményéhez és jó produkcióval előrukkolni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Brentford - Manchester United
Premier League, 30. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Casemiro
Anthony Martial
Marcus Rashford
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |