O'Shea figyelmezteti a Unitedet
John O'Shea élesen kritizálva reagált Roberto Mancini azon kijelentésére, miszerint a Manchester United 'könnyû' menetre számíthat, amikor a szezon utolsó fordulójában a Sunderlandhez látogatnak.
A védõ vasárnap elsõ alkalommal léphet pályára nevelõklubja ellen, amely során a Manchester United számára nem kisebb lesz a tét, mint a Premier League bajnoki címének megszerzése.
Sir Alex Ferguson legénysége azonos pontszámmal vezeti a bajnokságot a Manchester City együttesével, ám a városi rivális gólarányának köszönhetõen szinte biztosan megnyerné az idei pontvadászatot, ha legyõzik hétvégi ellenfelüket a QPR-t.
A Manchester City menedzsere, Roberto Mancini korábban elmondta, arra számít, hogy a United 'könnyed' gyõzelmet arat majd a Stadium of Lightban, amely alaposan felbõszítette a Fekete Macskák edzõjét, Martin O'Neill-t.
O'Shea szintén kikérte magának az olasz stratéga ezen kijelentését, azt elõhozva, hogy a Sunderland az idei szezonban négy pontot is rabolt a Citytõl, többek között legyõzve õket a Wear-folyó partján, és drámai 3-3-as döntetlent elérve az Etihad Stadiumban.
"Higyjenek nekem, a City idén kétszer játszott ellenünk, így tudják, hogy ellenünk nincsenek könnyû meccsek" - kezdte az ír válogatott játékos a The Guardiannek.
"Négy pontot is raboltunk tõlük, és ez lehetett volna akár hat is, ha egy kicsit jobban átgondoljuk a náluk játszott mérkõzést."

O'Shea pontosan tisztában van vele, hogy Mancini kijelentése se arra szólgált, hogy megpróbálja 'feltüzelni' a Sunderland játékosait a vasárnapi mérkõzés elõtt, de ahogy menedzserét, úgy õt is kiábrándították ezek a próbálkozások.
"Szerintem elkezdte élvezni a pszichológiai játszadozásait, de ahogy a menedzserünk is mondta, az, hogy megkérdõjelezi a Premier League becsületességét, eléggé visszataszító. A bajnoki címért hajtanak, és ezért meg kell próbálni bizonyos dolgokat. De erre egyáltalán nem volt szüksége."
A Sunderland azzal a tudattal vághat neki a zárófordulónak, hogy egy esetleges gyõzelemmel akár a Premier League táblázatának elsõ felében is végezhetnek, O'Shea szerint pedig neki és csapattársainak nagyon fontos, hogy pozitív felhanggal fejezhessék be ezt a szezont.
"Elõször, és leginkább, mindenki jól akar teljesíteni saját maga, és a csapata miatt. Hatalmas mérkõzés elébe nézünk a Uniteddel, különösen azért, mert a City teljesítményétõl is nagyban függ a mérkõzés kimenetele, de mi szeretnénk gyõzelemmel zárni az évet a szurkolóink miatt, és szeretnénk ott lenni a top tízben."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |