Pulis: Sokba kerültek a hibáink
Tony Pulis szerint voltak jó pillanatai a Stoke Citynek az Old Trafford-on, de a gyenge védekezés végül kevésnek bizonyult a United támadósora ellen.
A Fazakasok edzõje jogosan lehet frusztrált, hiszen jól kezdték a mérkõzést és egy kis szerencsével (Wayne Rooney öngóljával) sikerült megszerezniük a vezetést a 11. percben. Rooney nem hagyta magát letörni az eset miatt és ez meg is látszott negyed órával késõbb, ugyanis ezúttal a jó kapuba fejelt, kiegyenlítve az eredményt. A United össze tudta szedni magát s még a szünet elõtt fordított Robin van Persie által.
Ezek után Welbeck is belõtte idei elsõ gólját, de a Stoke még mindig versenyképes maradt és Michael Kightly fasztasztikus megindulása révén 3-2-re módosították az állást. A mérkõzés végeredménye végül 4-2 lett, miután Wayne újból betalált, ezúttal közelrõl.
Pulis csalódott volt, amiért a játékosai nem tudtak eléggé koncentrálni, azonban dicsérte hozzáállásukat és kreativitásukat.

"Részükrõl [United] az, hogy a szünet elõtt és után 2 perccel gólt szereztek, egyszerûen lezárta a mérkõzést" - nyilatkozta a SkySports-nak.
"Erre még válaszolni tudtunk a második találatunkkal, de újból leültettek, amikor nekik már a negyedik gólt írták fel."
"Nem kapcsolhatsz ki és nem lazíthatsz a legjobb csapatok ellen, mi mégis ezt tettük ma."
"Tényleg csalódást keltõ az eredmény, ha azt nézzük, hogy a próbálkozásaikat milyen nagyszerûen sikerült hárítani. A gond csak az, hogy rengeteg lehetõségük volt. Mindemellett pozitívum az, ahogyan eljöttünk, harcoltunk és sikerült nekünk is helyzeteket kialakítanunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló