Macari továbbra is magabiztos
Lou Macari hiszi, hogy a Manchester United annak ellenére is bebiztosítja 20. bajnoki címét, hogy tegnap este kikapott a Manchester Citytõl.
A 2-1-es vereség után a Vörös Ördögök elõnye 12 pontra csökkent, de már csak hét találkozó van hátra a bajnokságból, azonban a Stoke és utána a West Ham elleni idegenbeli összecsapások során fel kell állni a vereségbõl.
A korábbi United kedvenc a derbi után az MUTV mûsorában beszélt arról, hogy szerinte a vereség nem lesz nagy hatással a bajnoki cím sorsára.
"Úgy gondolom, amilyen pozícióban vagyunk, mindegy ki ellen játszunk" - mondta Macari. "A 12 pontos elõny annak tükrében, hogy hány meccs van hátra azt jelenti, hogy szinte már a kezünkben a trófea."
"A szezon eddigi részében négy vereségünk van, miért veszítenénk el négyet a maradék hétbõl? Ez nem fog megtörténni. Nem kétség, nem játszunk a legjobban, de ki mondja azt, hogy a Stoke elleni vasárnapi mérkõzésre nem jövünk rendbe és a szezon végéig nem fordul meg a szerencse?"
"A srácok nem fogják ezt az elõnyt eldobni, fõleg a tavalyi után nem. Ez szinte lehetetlen, hiszen nincs annyi mérkõzés már, hogy olyan sok hibát felhalmozzunk."

Macari két alkalommal is ült a Stoke padján és tudja, hogy ellenséges hangulat várja majd a csapatot a Britanniában, miközben a Stoke a kiesés ellen harcol.
"Nehéz meccs lesz vasárnap. A lelátókról hihetetlen nyomás nehezedett a Stoke-ra az Aston Villa elleni találkozón és most is csapatuk mögött állnak majd a szurkolók."
"Idõközben rájöttek, hogy veszélyes helyzetbe került a Stoke, úgyhogy nehéz meccs vár ránk vasárnap és hihettlen lesz a hangulat. A hétvégén azt várták a szurkolóik, hogy nyernek, de nem így lett, ezért kis fújolást is kaptak a lelátók felõl, de most elejétõl a végéig buzdítani fogják csapatukat. Trükkös meccs lesz."
A United még soha nem kapott ki a Stoke-tól a Premier League-ben, a kilenc eddigi mérkõzésbõl nyolcat a Vörös Ördögök nyertek meg.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |