Yorke: Kulcsfontosságú a Swansea legyõzése

Dwight Yorke elmondása szerint kulcsfontosságú a Manchester United számára, hogy gyõzelemmel kezdje az új szezont, még akkor is, ha elismeri, a Swansea City ellen idegenben ez nem ígérkezik könnyû feladatnak.


A bajnoki címvédõ számára a Liberty Stadiumban dördül el az utóbbi idõk egyik legkeményebb szezonrajtjának rajtpisztolya, ugyanis az elsõ öt fordulóban olyan kõkemény összecsapások várnak rájuk, mint a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City elleni rangadók.

 

Yorke nagyon is jól tudja, hogy ha egy csapat a csúcsra akar érni, ahhoz a legjobbakat is le kell gyõznie, ennek eredményeként pedig a Vörös Ördögök egykori idolja hisz benne, hogy a jelenlegi csapat készen áll erre a kihívásra.

 

"A Swansea tavaly Ligakupát nyert, és nagyszerû futballt mutattak be Michael Laudrup kezei alatt" - kezdte Dwight a ManUtd.com-nak adott exkluzív interjúban.

 

"Nagyon jó rendszerben játszanak, amely nagyon nehézzé teszi az ellenfelek számára a mérkõzéseket, úgyhogy a Liberty Stadiumban bizonyítani igazi erõpróba."

 

"Nem igazán sikerült jó eredményeket elérnünk ott, de ha mégis sikerült, akkor ahhoz hihetetlenül kemény munkára volt szükség. Úgyhogy egy sebességi fokozattal feljebb kell kapcsolni, és tudván, hogy milyen mérkõzések következnek, nagyon fontos, hogy jó rajtot vegyen a csapat. Ha mindhárom pontot eltudnánk hozni Swanseaból az lenyûgözõ eredmény lenne."

 

"Azonban az idei Premier League hihetetlenül izgalmasnak ígérkezik, és biztos vagyok benne, hogy a játékosok ennél a klubnál már nagyon várják a kezdést, mert a lehetõ legnagyobb erõpróbát rejtegetõ idõszak elé néznek."

 

 

Yorke szerint idén az utóbbi szezonok legkiélezettebb bajnoki versenyfutására kerül majd sor a Premier Leagueben - azt a felvetést azonban cáfolja, hogy akár hat csapat is esélyes lehet a végsõ gyõzelemre. Számra három csapatra redukálódik az esélyesek névsora; a United, a City és a Chelsea.

 

"Sokkal szorosabb lesz, mint volt az elõzõ szezonban" - tette hozzá.

 

"Két évvel ezelõtt a gólarányon buktuk el, és azt hiszem, hogy idén is elõfordulhat, hogy majd valami ilyesmi dönt a végelszámolásban."

 

"Szerintem a csapatok most sokkal közelebb vannak egymáshoz. De csak három csapat, a többi nem - õ miattuk nem igazán aggódok. Szerintem a Chelseare és a Cityre kell csak úgy tekintenünk, mint aki megfogszthat minket a bajnoki címtõl."

 

"Tisztelned kell a Chelsea-t, mert fantasztikus keretük van, a City pedig éppen most költött el 100 millió fontot, bár olyan edzõjük van, aki eddig még tapasztalatlan ebben a bajnokságban - ami egyben egy igen nagy kihívás lesz számára. De õk ketten a United legnagyobb riválisai és arra számítok, hogy egészen a végéig fej-fej mellett haladnak majd ezek a csapatok."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások