Korai csapathírek a Sevilla meccs előtt
José Mourinho megerősítette, Anthony Martial egészséges és bevethető lesz a Manchester United kedd esti, Sevilla elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján az Old Traffordon, az azonban továbbra is kérdéses, hogy Paul Pogba játékára számíthatnak-e.
Pogba már a hétvégi fontos Liverpool elleni bajnokit is kihagyni kényszerült egy kisebb sérülés miatt, amelyet a francia válogatott középpályás a mérkőzés előtti utolsó edzés legutolsó percében szedett össze.
Paul a Vörös Ördögök hétfői edzéséről készült képeken nem szerepelt, de amikor mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján a klub rekordigazolásáról kérdezték, Mourinho elárulta, hogy játékosa később csatlakozott a gyakorláshoz.
"Ő is edzett miután Önök távoztak" - kezdte José még azelőtt, hogy az újságírók rákérdeztek volna Pogba játékára a Sevilla ellen.
"Nem tudom. Még nem tudom, hogy számíthatok-e rá, de egy kicsit betudott kapcsolódni a gyakorlásba a zárt kapus részben."
A United védői, Phil Jones, Marcos Rojo és Daley Blind valószínűleg mind kihagyni kényszerülnek az andalúzok elleni összecsapást, míg a középső középpályás Herrera sérülés miatt szintén nem áll rendelkezésre.
Az még egyelőre kérdőjeles, hogy Zlatan Ibrahimovic vállalja-e a játékot, menedzsere pedig a meccsnapi keretbe nevezi-e, miután a svéd támadó szerepelt a hétfői edzésen készült képeken. Keményen dolgozik erőnléti állapotán azóta, hogy legutóbb, a Burnley ellen 2-2-re végződött Boxing Day-en lejátszott találkozón játszhatott a csapatban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Sevilla
Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 2. mérkőzés ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló