Pogba a nyáron távozhat
A legfrissebb spanyol értesülések szerint a francia játékos a nyáron elhagyná az Old Traffordot.
Paul Pogba nemrég a Real Madriddal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy szívesen dolgozna együtt Zinedine Zidane-al. A pletykák hamar fel is röppentek a spanyol fővárosban, akik szerint a francia játékos a nyáron el szeretné hagyni a Manchester Unitedet.
Az idei szezon első felében, azaz Jose Mourinho irányítása alatt a középpályás eléggé szenvedett a csapatnál, ekkor szóba is hozták a Barcelona csapatával. Mourinho távozása óta, viszont megváltoztak a dolgok, ennek ellenére a játékos úgy érzi, hogy változásra van szüksége, legalábbis a pletykák szerint. Az értesülések szerint Spanyolországból és Olaszországból is érkeztek már megkeresések a számára.
A játékos ügynöke, Mino Raiola már azon dolgozik, hogy ügyfelét elhozza a csapattól, ahová a szerződése 2021 júniusáig köti. A hírek szerint a játékos már vissza is utasította a hosszabbítással kapcsolatos ajánlatokat.

Úgy tűnik, hogy a Unitednek igen komoly ajánlatot kell letennie az asztalra, hogy a világbajnok játékost maradásra bírja. Pogba jelenleg 298 ezer eurót keres hetente, vagyis 16 millió eurót évente. Amennyiben viszont nem sikerül megállapodásra jutniuk a feleknek, akkor a Vörös Ördögöknek 2020 nyaráig el kell adniuk a játékost, ha nem szeretnék, hogy egy évvel később ingyen távozzon.
Amennyiben a játékosnak nem sikerül a Zidane által vezetett Real Madridhoz igazolni, akkor a Juventus szívesen látná újra a soraiban. A Diario AS értesülései szerint az olasz klub már komoly lépéseket is tett ennek érdekében.
Úgy tűnik, hogy a két gigász klub fog versengeni a 26 éves játékos kegyeiért, amelyek közül ebben az esetben a Juventus tűnik esélyesebbnek, hiszen sokkal jobb kapcsolatot ápol Mino Raiolával, mint Florentino Perez. A Football Leaks értesülései szerint Raiola 48 millió eurót zsebelt be, amikor Pogba három éve a Juventusból a Unitedhez igazolt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |