Varane: Ez egy új kezdet lesz

Valószínűleg nem nagy túlzás azt állítani, a 2021/22-es szezon nem úgy sikerült, ahogy abban Raphael Varane reménykedett, amikor tavaly nyáron a Manchester Unitedhez igazolt a Real Madridtól.


A világbajnok klasszis sérülések miatt minden sorozatot figyelembe véve csak 29 mérkőzésen tudott új klubja rendelkezésére állni egy olyan szezonban, amely minden téren pocsékul sikerült a Vörös Ördögöknek.

 

Mindazonáltal Erik ten Hag menedzseri kinevezésére mindenki nagy bizakodással tekint előre, így Varane is, aki szeretne lendületet venni és folyamatosan megmutatni világklasszis képességeit.

 

Amikor a klubmédia a 2022-es felkészülési túrával kapcsolatos elvárásairól kérdezte, ahol legelőször július 12-én, az ősi rivális Liverpool ellen játszanak majd Thaiföldön, a középhátvéd így felelt:

"Ez egy új szezon, egy új kezdet lesz, szóval mindenki izgatott, hogy megismerje az új menedzsert."

 

"Természetesen szeretnénk jól teljesíteni és mindent mérkőzést megnyerni, szóval emiatt megfelelően szeretnénk felkészülni az új szezonra, így fontos lesz, hogy keményen edzünk és készen álljunk."

 

"Rajtra készek akarunk lenni az új szezonra. Nagyon kemény munkát kell végeznünk, ehhez pedig rengeteg edzés és mérkőzés fog majd a rendelkezésünkre állni, szóval érdekes és nagyszerű pillanat lesz majd ez ahhoz, hogy mindent a helyére tegyünk a kezdést megelőzően."

 

 

Varane elfogadja, a nyári túrák mérkőzései más érzést jelentenek, mivel a legfőbb cél a megfelelő felkészülés, de már várja, hogy megtapasztalhassa, a klubnak milyen nagy hatása és szurkolótábora van globális szinten is.

 

"Szerintem egy felkészülési időszaknak más hangulata van. Ilyenkor megfelelő erőnléti állapotba kell kerülnünk és fel kell készülnünk az előttünk álló feladatokra" - tette hozzá.

 

"Azt gondolom, hogy mindig izgalmas dolog világ különböző részein lévő szurkolóink előtt játszani. Számukra ez hatalmas élményt jelent, nekünk pedig kiváló lehetőséget arra, hogy felkészüljünk a ránk váró szezonra."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!