Ince: Pogbát támadóbb szerepkörben kell játszatni

A Manchester United korábbi középpályása, Paul Ince szerint Paul Pogba profitálna abból, ha Jose Mourinho még elõrébb tolt szerepkörben játszatná õt.


Pogba eddig 89 millió fontos átigazolását követõen vegyes kezdetet tudhatott maga mögött, mióta visszatért a Juventusból a Unitedhez idén nyáron.

A francia válogatott játékos azonban kezdi korábbi formájának jeleit mutatni, miután csütörtök este kétszer is betalált a Fenerbahce kapujába Európa-liga mérõzésen, amit a Vörös Ördögök végül 4-1-re nyertek meg.

Ince, aki 281 mérkõzést játszott a Unitedben, elmondta, Pogba "még nem elég fegyelmezett", hogy védekezõ középpályásként szerepeljen, és véleménye szerint ehelyett inkább hagyni kellene õt, hogy a teljes pályát bejátssza.

"Úgy gondolom sokkal elõretoltabb szerepkörben kellene játszania" - mondta Ince. "Ha megnézed, hogyan játszott a Juventusban, õ egy 3-5-2-es játékrendszerben futballozott, mely által lehetõséget kapott, hogy ott játsszon, ahol csak szeretne. Legtöbbet a bal oldalon szerepelt."

"Ebben a csapatban azonban, amíg megkapja a védelmet Herrera vagy Fellaini által, azt követõen úgy gondolom szabadabb szerepkört kellene, hogy kapjon, hogy vándorolhasson mindenfele Ibrahimovic körül. Nem szimplán középen játszatnám õt."

"Remek volt látni õt gólt szerezni a minap. Még mindig tanul - megvan rá a lehetõség, hogy nagyon nagy játékos váljon belõle. Ezért költöttek rá olyan sok pénzt."

"Nem gondolnám, hogy védekezõ szerepkörrel kellene felruházni, nem elég fegyelmezett hozzá középpályásként. Védekezõ középpályás poszton játszottam, így nem gondolnám, hogy Pogba képes lenne rá. Szeret elõretörni, véghez vinni dolgokat és gólokat lõni. Amikor ezt teszi, akkor õ egy igazán fantasztikus játékos."

 

 

 


Ince szerint Pogbának még fel kell vennie a Premier League sebességét, miután az elmúlt négy évet az olasz bajnok Juventus-szal töltötte.

"A Premier League sebessége évrõl évre gyorsabb lett, mióta én utoljára játszottam" - mondta Ince, aki a kilencvenes évek közepén két évet szerepelt az Inter Milanban.

"Olaszországban nagyon lassú és módszeres volt a játék a támadóharmadig. Ez mindig is így volt."

"Olyan csapatban szerepelt, akik nagyon sok mérkõzésen dominálva játszottak. Minden mérkõzés könnyû volt számára, egymásután négyszer is megnyerte a bajnoki címet velük."

"Azzal, hogy idejött, kissé nyomás alá került. Azonban egyértelmûen látható, hogy kezdi megvetni a lábát itt is."

Pogba bizakodik, hogy jelenlegi formáját át tudja menteni a vasárnapi, Chelsea elleni mérkõzésre is.

Jose Mourinho elõször tér vissza a Stamford Bridge-re, miután tavaly egy rosszabb periódus után kirúgták a londoni klubtól.


SkySports

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások