Ole: Kupákon keresztül a legkönnyebb dicsőséget szerezni

Ole Gunnar Solskjaer szerint a Manchester Unitednek "reális" esélye van arra, hogy trófeát nyerjen a szezonban a kupasorozatokon keresztül.


A Vörös Ördögök csütörtökön úgy találkozhatnak Kazahsztánban az Astana együttesével, hogy már biztosították továbbjutásukat az Európa-liga legjobb 32 csapata közé, Ole pedig nem látja okát, hogy miért ne lehetnének képesek végig menetelni, és másodszorra is magasba emelni a sorozat megnyeréséért járó trófeát.

 

"Szerintem a kupasorozatok reális esélyt nyújtanak számunkra ahhoz, hogy trófeák megnyeréséért legyünk versenyben" - kezdte Solskjaer az Astana Arenaban.

 

"Természetesen nagyon komolyan vettük ezeket a mérkőzéseket. A bajnokságban elég nagy lemaradásunk van az élbolyhoz képest, úgyhogy ez az esélyünk arra, hogy nyerjünk valamit, ezért pedig minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni."

 

Mivel egy héten belül három, az Aston Villa, a Tottenham Hotspur és a Manchester City elleni Premier League mérkőzés vár csapatára, ezért a norvég menedzser egy fiatalokkal teletűzdelt kerettel utazott el Nur-Szultanba, akik közül három játékos kezdőcsapatbeli tagságát már sajtótájékoztatóján megerősítette.

 

Története során először játszik Kazahsztánban a United, Ole pedig elmondta, pozitívak az első benyomásai az országról, még akkor is, ha a fagypont alatti hőmérsékleti viszonyok okán zárt térben, műfüvön kell is játszaniuk.

 

"Ez fantasztikus. Helyi idő szerint reggel [Nur-Szultánban a közép-európai időhöz (CET) képest öt óra eltolódás van] érkeztünk meg és egy nagyon jót aludtunk" - tette hozzá.

 

"Egy kicsit körbesétáltam, az időjárás pedig olyan, mintha otthon lennék."

 

 

A sajtótájékoztató másik résztvevője Lee Grant volt manchesteri részről, aki 2018-as Unitedbe igazolása óta először állhat majd kezdőként a csapat kapujában.

 

Amikor egy újságíró arról kérdezte, milyen mérkőzésre számít, Solskjaer elmondta, hogy reményei szerint tapasztalatlan legénysége nagyot fog villantani.

 

"Azt gondolom, hogy egy nagyon szoros, kiegyenlített mérkőzésre van kilátás" - jósolta.

 

"Igen, tudjuk, hogy a fiatal játékosainknak egy tanulási folyamat része lesz az európai kupaporondon szerepelni, de nagyszerű kezdet lesz ez számukra. Nem számítok arra, hogy kimegyünk a pályára és dominálni fogunk, viszont arra igen, hogy fel tudjuk venni a kesztyűt velük szemben. Szerintem ha csupa felnőtt kerettaggal vágnánk neki a mérkőzésnek, akkor jobb eséllyel pályáznánk a győzelemre, de ez most a megfelelő kihívása ezeknek a fiúknak. Szerintem jó futball szemtanúi lehetünk majd."

 

"Reményeim szerint a fiataljaim képesek lesznek helyzeteket kidolgozni és gólokat szerezni, Lee pedig megvédi a kapunkat, mert védekezésileg eddig nagyon jó a mérlegünk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!